11.-12. Fejezet

 

11

 

 

Miután elbocsátotta a közvetítőt, Cain egyenesen Seth várába ment. Tájékoztatnia kellett az összes többi Ősit az Aeonokkal folytatott beszélgetéséről, de tisztességesnek tűnt, hogy Seth előbb értesüljön róla, tekintve, hogy ez sok szempontból családi ügy volt. Ha a labda a másik oldalán pattogna, Cain remélte volna, hogy Seth megtenné neki ugyanezt az udvariasságot.

A könyvtárban ültek Seth íróasztalának két oldalán, miközben Cain tájékoztatta mindenről, amit Abel és Adam mondtak. Majd hozzátette: – A megérzésem azt súgja, hogy Abel érzelemnyilvánítása valódi volt; hogy sem Eve, sem az ikrek nem az ő parancsára vannak itt.

Seth oldalra billentette a fejét. – És mi van Adammel?

– Nem vagyok benne biztos. – Cain megdörzsölte az állkapcsát. – A reakciói őszintének tűntek, de meg kell jegyeznünk, hogy kivételesen jó az érzelmek elrejtésében és színlelésében.

– Akkor tehát még nem állsz készen arra, hogy megbízz abban, hogy az Aeonból érkező vendégeink nem akarnak ártani nekünk?

– Nem, még nem. Adam elküldhette ide őket, de nem tájékoztatta erről Abelt. Valójában lenne értelme, hogy az öreg fattyú eltitkolta előle, tekintve, hogy Abel nem olyan jó színész, mint ő.

– Jogos érv. Bevallom, én magam is nehezen bízom igazán Eve-ben és az ikrekben. – Seth egy sajnálkozástól terhes sóhajt adott ki. – Rima és Noah csecsemők voltak a háború idején, de úgy nevelték őket, hogy a legnagyobb gonosztevőkként tekintsenek ránk. Az akkor történt halálesetekért egyenesen minket okolnak. Mégis, részleges jogot adtak egy Ősinek a lelkükre. Ha a helyzet fordított lenne, nem hiszem, hogy beleegyeztem volna abba, hogy ilyen jogokat adjak az „ellenségnek”.

– Általában csak az elkeseredettek kötnek ilyen alkukat. Valóban lehetséges, hogy Eve-ért hozták az áldozatot, eltökélten, hogy a közelében maradnak, hogy megvédjék, ha szüksége lenne rájuk. De nem érzem magam képesnek vagy hajlandónak arra, hogy vállaljam ezt a kockázatot. – Ha Cain hitelt adna nekik, és kiderülne, hogy tévedett, a következmények szörnyűek lehetnek – nemcsak az Ősiekre és az Ördög Bölcsőjére nézve, hanem arra az egyetlen emberre is, akinek a biztonságát soha nem kockáztatná. Wynterre.

– Ha őszinték akarunk lenni, az ikrek eléggé védelmezőnek tűnnek Eve iránt ahhoz, hogy meghozzák az áldozatot – mondta Seth. – Abból, amit az eddigi beszélgetéseinkből megtudtam, ő az egyetlen személy, aki valaha is törődött velük. Immár tényleg csak ő van nekik. Azt akarják, hogy biztonságban legyen, és ez azt jelenti, hogy távol kell tartaniuk őt Adamtől. Rima azt mondta nekem, hogy ezért egyezett bele, hogy idejöjjön. Az ellenséged ellensége a barátod, mondta. Noah azt állítja, hogy ő vonakodott jobban, de tudta, hogy hamarosan úgyis költözniük kellett volna, mivel Aeon hamarosan lakhatatlanná válik.

– Aminek gondolom, nem örül.

– Nem, nem örül. Ahogy Rima sem. Bár Eve-et kevésbé zavarja, hogy el kell költöznie, de úgy tűnik, elszomorítja, hogy Aeon el fog bukni.

– És így szem előtt kell tartanunk, hogy talán a legtöbb más Aeonhoz hasonlóan a mi három új lakónk sem kész elfogadni, hogy elpusztul a régi otthonuk. Rengetegen akarják megkaparintani Wyntert, hogy feloldhassa számukra az átkot, mielőtt túl késő lenne. Eve, Rima vagy Noah is lehettek a kezdeményezők, hogy eljöjjenek ide érte. Az is lehetséges, hogy mások küldték őket, hogy elvigyék őt Adam vagy Abel tudta nélkül.

Seth ajka megrándult. – Olyan gyanakvó természeted van, tesó! De azt kell mondanom, hogy ez a múltban mindig kifizetődött. Nem javaslom, hogy beszéljük meg, hogy szerintem azért készülsz a legrosszabbra tőlük, mert ez könnyebb, mint esélyt adni nekik. Eléggé öntudatos vagy ahhoz, hogy már felismerted, mit csinálsz.

– Talán éppen ezért nem szívesen nyitom meg az elmémet annak a gondolatnak, hogy nincsenek hátsó szándékaik. De nem egyszerűen erről van szó. Tény, hogy soha nem leszek más, mint rendkívül óvatos olyan helyzetekben, amelyek érintik Wynter biztonságát. Nagyon kevés emberben bízom. Még kevesebbre bízom a hitvesem életét.

– Nem hibáztatlak ezért. Túl sok árulást tapasztaltál már. Ezért is lepett meg, hogy nem tartottad távol magadtól Wyntert legalább még egy ideig.

– Megérintettem a lelkét, emlékszel? A hűség bele van épülve a lényébe. Soha nem árulna el engem! – Cain ezt a velejéig hitte, ahogy a belső lénye is. – Semmiért sem!

Seth szája mosolyra görbült. – Tetszik látni, hogy ilyen rendíthetetlenül hiszel egy másik személyben. Nem gondoltam volna, hogy ez valaha is megtörténik. És azt hiszem, igazad van, hogy ennyire bízol benne. Nem tudom elképzelni, hogy Wynter valaha is ellened fordulna. Túl sok becsület van benne. – A mosolya elhalványult. – Tudnod kell, hogy Eve és az ikrek hallották, hogy Wynter a hitvesed. Megkérdezték tőlem, hogy igaz-e a hír. Megerősítettem.

– Gondolom, nem helyeslik. Az Aeonok számára ő az első számú közellenség.

– Éppen ezért meséltem nekik egy keveset Wynterről és a szövetségéről – persze semmi olyat, amit ne tudtak volna kideríteni a segédeimmel való beszélgetésből. Többnyire csak szórakoztató kis anekdotákat. Remélhetőleg a Wynterrel kapcsolatos álláspontjuk megváltozik.

Cain megvonta a vállát, nem érintette meg a téma. – Nem különösebben érdekel, hogy így lesz-e vagy sem. Nem akarom, és nem is igénylem a jóváhagyásukat.

– Szeretnéd, ha anyánk elfogadná őt – erősködött Seth gyengéden. – Lehet, hogy ezt most nem ismered be magadnak, de ettől még nem lesz valótlan.

Cain felsóhajtott. – Ha Eve nem valami sötét indítékból van itt, akkor igen, szeretném, ha elfogadná Wyntert. De nincs szükségem a jóváhagyására! – Már régen nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak róla vagy a döntéseiről. – Visszatérve az Adammel és Abellel folytatott beszélgetésemre. Azt hiszem, el kellene mondanunk ezt Eve-nek és az ikreknek.

– Figyelni akarod a reakcióikat – találgatott Seth.

– Igen.

– Rendben. Megkérem az egyik segédemet, hogy hívja ide a többi Ősit. Hacsak... nos, talán az lenne a legjobb, ha úgy tűnne, mintha családi ügyként kezelnénk ezt az ügyet. Akkor talán hajlandóbbak lesznek nyíltan beszélni. Ha mind a héti Ősi berontana a szobába, akkor egyszerűen fenyegetésként élhetnék meg, vagy úgy, hogy összefogtak ellenük.

– Igen, nem akarjuk, hogy védekezésbe menjenek – mondta Cain. – Örülök, ha kettesben beszélünk velük. A többieket majd később tájékoztatjuk.

– Meg fogják érteni az érvelésünket, bár biztos vagyok benne, hogy Ishtarnak továbbra sem fog tetszeni, hogy kihagyták a beszélgetésből. – Seth a szemét forgatta, és felállt. – Gyere, Eve és az ikrek a zongoraszobában vannak.

– Hogy viselkedtek általában?

– Nyugodtabbak lettek a várban és a segédeim közelében – válaszolta Seth, miközben elhagyták a könyvtárat, és elindultak a boltíves folyosón. – Eve csupa melegség és kecsesség, amilyen mindig is volt. Noah erős és szilárd; keveset beszél, inkább csak figyel. Rima sokszor szúrós és pimasz, de van benne valami lágyság, amit többnyire elrejt. Nagy feszültség is van benne – a bezártság megviseli őt.

Ki kéne próbálnia, hogy be van zárva egy évezredig.

– Sikerült megtudnod, hogy miért szeretik olyan kevéssé Abelt?

Seth felsóhajtott. – Ez egy tipikus Abel-történet volt. Tudod, hogy mindig is szerette a szüzeket. Az anyjuk fiatal és tapasztalatlan volt. Megígérte, hogy hitvesének fogadja Betheát, elcsábította, és véletlenül teherbe ejtette.

Cain érezte, ahogy összepréselődik a szája. – Hadd találjam ki, nem tartotta be az ígéretét, hogy a hitvesévé teszi.

– Nem, nem tartotta be. És az ikrekhez sem volt sok köze, miközben felcseperedtek. Eve azonban gyakran meglátogatta őket. Jó volt Betheához. Adam időnként meglátogatta az ikreket, amit azok nem szerettek, mert gyakran flörtölt az anyjukkal, és kellemetlen helyzetbe hozta őt. – Seth szünetet tartott, az arca megkeményedett. – Úgy vélik, van rá esély, hogy egyszer rajtakapta őt egyedül, és ráerőszakolta magát.

Cain elvicsorodott. – Rohadék!

– Egyetértek. És Abel, mint rohadéktárs, nem tett semmit, amikor az ikrek megkérték, hogy avatkozzon közbe. Egyszerűen csak azt akarták, hogy kérje meg Adamet, hogy hagyja békén Betheát. Abel azonban drámainak tartotta őket, és ragaszkodott hozzá, hogy ha történt is bármi szexuális dolog az anyjuk és Adam között, az kölcsönös beleegyezéssel történt.

Cain undorodva ingatta a fejét. – Kétlem, hogy Abel ezt valóban elhitte volna. Egyszerűen csak nem akarta volna kérdőre vonni, vagy szembeszállni vele.

– Nekem is ez volt a gondolatom. Ha Bethea talált volna egy hitvest, ő talán megvédte volna. De Abel nem akarta, hogy más férfiak neveljék a gyerekeit, ezért elzavart mindenkit, aki érdeklődést mutatott iránta. Így hát egyedül nevelte fel az ikreket, egyedül öregedett meg, és egyedül halt meg. Még a temetésén sem jelent meg, hogy lerója tiszteletét és támogassa a gyermekeit.

– Ez egyáltalán nem lep meg. Igazából csak Adam érzéseivel törődik.

– Ami zavarba ejtő, hiszen ez nem éppen kétirányú. – A zongoraszobába érve, Seth lépett be először. – Látogatótok van – jelentette be az Aeonoknak.

Eve felnézett az asztaltól, amelynél az ikrekkel együtt ültek és kártyáztak. A szeme felcsillant, amikor megpillantotta Caint. És a férfi akárcsak legutóbb, most sem érzett semmit, amikor ránézett.

Wynter szavai lebegtek az elméjébe…

Nem várhatod el magadtól, hogy normálisan reagálj arra, hogy újra találkozol Eve-vel. Ez nem egy normális helyzet.

A helyzet valóban olyan messze volt a normálistól, amennyire csak normális lehetett.

– Reméltem, hogy eljössz – mondta Eve, mosollyal az arcán.

Az ikrek közel sem tűntek ennyire boldognak, hogy látják őt. Egyenesebben ültek a helyükön, egyértelműen óvatosan.

Egy másik életben Cain talán megpuszilta volna Eve arcát, vagy röviden megölelte volna. Talán, ha tényleg csak azért volt itt, amit állított, egy nap majd kialakítanak valamiféle kapcsolatot. Talán eljön az idő, amikor úgy viselkednek majd, mint anya és fia. De ez az idő nem most volt, ezért csak biccentett neki, mielőtt helyet foglalt a kanapén. – Jól érzitek magatokat itt?

Eve fejjel lefelé fordítva letette a kártyáit az asztalra.

– Ó, Seth vára csodálatos.

– Lenyűgöző – értett egyet Noah.

– Ahogy maga a város is, legalábbis úgy tűnik – mondta Rima. – Én csak az ablakokon keresztül vetettem rá pillantásokat. A várat és a várudvart körülvevő kőfal miatt nehéz jól megnézni a helyet. Jó lenne felfedezni a várost, vagy akár a fölötte lévő várost is.

Mintha ez egyhamar megtörténne. – Biztosan megértitek, miért tagadjuk meg ezt egyelőre. A helyzet óvatosságra int. Sok ember él ott. Akiknek biztonságot ígértek.

– Amibe most már mi is beletartozunk – mutatott rá Rima.

Cain felvonta a szemöldökét. – És itt nem vagytok biztonságban?

A nő becsukta a száját.

– Ne menjünk át ezen még egyszer, Rima – mondta neki Seth, miközben egy pohár whiskyt nyújtott Cainnek.

– Nem vagyunk itt senkire sem veszélyesek! – erősködött a lány.

Cain kortyolt egyet az italából. – És ha én jelentem volna meg Aeonban ugyanezzel az állítással, hajlandó lettél volna hinni nekem?

A nő habozott. – Gondolom, nem. – Fürkészve nézett Cainre. – Sok suttogást hallottam. Igaz, hogy az Aeont megátkozó boszorkány a hitvesed? – Ez nem kérdés volt, hanem kihívó vádaskodás. Mintha igazolnia kellene a választását. Sőt, mintha zavarba kellene jönnie a válasza miatt.

Cain oldalra döntötte a fejét. – Akárhogy is próbálkozom, nem látom, miért kellene magyarázkodnom magam vagy a döntéseim miatt neked. Talán segíthetnél nekem ebben!

A szégyen pírja suhant át a nő arcán, és elvörösödött a füle. – Jaj! Ettől a hangnemtől bárki aprónak érezhetné magát.

Seth elnevette magát. – Ne légy kölyök, és nem fog úgy bánni veled.

A lány egy grimaszt vágott Seth felé, a szeme humortól csillogott, mielőtt visszaugrott a tekintete Cainre. – Egyszerűen nem értem, miért van időd egy olyan személyre, aki megátkozott egy helyet, ami egykor az otthonod volt – mondta, ezúttal már él nélkül.

– Számomra semmi értelme, hogy száműzni kelljen egy boszorkányt, mert nem felel meg az Aeonok tökéletességről alkotott definíciójának – mondta Cain. – Igaz, hogy a régi szövetsége döntött úgy, hogy távoznia kell, de nem engedték meg neki, hogy elmenjen. A száműzetés valójában halálos ítélet.

Eve kényelmetlenül félrenézett.

– Wynter mágiája önhibáján kívül sötét. Nem követett el bűnt. Nem bántott senkit, kivéve azokat a fiúkat, akik egyszer úgy érezték, joguk van elvenni az életét. – Nos, két halandón kívül, akik veszélyt jelentettek rá, de ezt Cain nem osztotta meg vele. – Mégis, az Aeonoknak nem voltak aggályaik afelől, hogy ledobják egy szikláról.

Noah kényelmetlenül megmoccant a székében. – Nem minden Aeon ért egyet azzal, hogy a kitaszítottakat meg kell ölni.

Cain a combján egyensúlyozott a poharával. – Ez azonban nem változtatott semmin, nem igaz? Egyik ellenzője sem tett semmit. A tétlenségük hozzájárult ahhoz a valósághoz, hogy végtelen számú ember vesztette el igazságtalanul az életét pusztán azért, mert az Aeonok eldobhatónak tekintik a halandókat. A következmények mindannyiunkat utolérnek. Aeonban már jóval Wynter érkezése előtt is rothadás volt. Ő egyszerűen csak fizikai megnyilvánulást adott neki.

Noah felsóhajtott, a szeme kissé kikerekedett. – Igen, a rothadás már egy ideje ott van. Nem meglepő, hogy Isten megbüntetett minket.

Eve megköszörülte a torkát. – Akkor ő valóban a hitvesed? A boszorkány? – Inkább kíváncsinak hangzott, mint kétkedőnek.

– Igen – felelte Cain. – Wynter az enyém. De még ha nem is lenne az, nem adnám őt át az Aeonoknak. Sem én, sem a többi Ősi nem mondunk le soha azokról, akik a védelmünket keresik.

Caint tanulmányozva Rima lustán végigsimított a lapjaival az álla alján. – Nem olyan vagy, mint amilyennek nagyapa leírt téged. Úgy értem, úgy állított be, mint egy egydimenziós gonosz lényt, aki minden ürügyre lecsap, hogy bántson másokat.

Cain lefogadta volna, hogy így volt. – És mégis idejöttél.

– Mert senki sem egydimenziós, ezért az elmondása sosem tűnt reálisnak – mondta Rima. – Ráadásul a nagymama más képet festett rólad. Mindig is jobban fogok hinni az ő szavának, mint az övének. Sok mindenről hazudik.

– Úgy tűnik, nem sokat törődsz Adammel – jegyezte meg lustán Cain, nem akarva jelezni, hogy Seth már továbbította mindazt, amit elmondtak neki.

– Nehéz törődni valakivel, aki élvezte megfélemlíteni az anyádat és illetlenül viselkedik vele szemben! – vágott vissza Rima. – Nem tudom biztosan, hogy akarata ellenére tette-e magáévá, de azt tudom, hogy az ilyesmi semmiség lenne számára. Nem tiszteli a nőket. Nem vagyok benne biztos, hogy van bárki, akit tisztel. Abelt nagyra tartja, de nem hiszem, hogy szereti. Adam minden gyermekére és unokájára úgy tekint, mintha az ő meghosszabbítása lenne. Mi vagyunk az ő „öröksége”.

Noah bólintott. – Nem törődik velünk, mint emberekkel. Nem ismer minket igazán.

Cain elgondolkodó hangot adott ki. – Még mindig nagyon egyértelművé tette, hogy azt akarja, hogy haza legyetek küldve.

A három Aeon megdermedt.

– Mi van? – kérdezte Rima.

– Épp most beszélgettem vele és Abellel is egy közvetítőn keresztül – magyarázta Cain, kiélesítve Rimára, Noah-ra és Eve-re a fókuszát, hogy alaposan megfigyelje a reakcióikat. – Tudják, hogy mindannyian itt vagytok. És, ahogy azt bizonyára el tudjátok képzelni, ez nagyon nem tetszik nekik. Aeonokat fognak ideküldeni, hogy begyűjtsenek titeket.

Noah pillantást váltott a nővérével, mielőtt a tekintetét Cainre vetette. – Ha átadsz, megölnek minket az árulásunkért.

– Valójában abban a hitben vannak, hogy akaratotok ellenére tartalak itt titeket – mondta neki Cain. – Nem számít, hiszen nem áll szándékomban átadni titeket. De ha el akartok menni, nem fogom megakadályozni.

Oké, ez hazugság volt. Az igazság az volt, hogy Cain nem engedhette, hogy elmenjenek; nem engedhette, hogy megosszák a többi Aeonnal, hogy Wynter a hitvese. De nem volt gondja azzal, hogy átverje őket, mert nem hitte, hogy úgy döntenének, hogy visszatérnek Aeonba.

Végül is, ha azért voltak itt, hogy megtegyenek valamit Adam nevében, akkor addig akarnának maradni, amíg az meg nem történik. És ha valóban menedékért jöttek ide, akkor ugyanúgy elleneznék, hogy visszatérjenek Aeonba – ez azt jelentené, hogy büntetéssel kell szembenézniük a tetteikért, és ezek a büntetések kemények lennének.

– Elengednél minket? – kérdezte Rima.

– Mi okom lenne rá, hogy ne tegyem? – Cain kortyolt egyet a whiskyjéből. – Az Ördög Bölcsője semmiben sem hasonlít Aeonra. Ha a lakosok tovább akarnak költözni, akkor megtehetik ezt. Onnantól a lelkükhöz való minden jog ismét az övék. – Eve-ről Rimára és Noah-ra nézett. – Választhattok. Maradhattok, vagy elmehettek. Döntsetek!

Eve nyugtalanul rágcsálta az alsó ajkát. – Nem akarok elmenni. Az Ördög Bölcsője a te ketreced. Aeon az enyém volt. Ha visszamennék oda, megölnének.

Noah megdörzsölte a tarkóját. – Mi van ott, ahová visszamehetnék? Aeon tönkremegy. És nincs ott senki, akivel újra együtt szeretnék lenni. Csak két ember van ezen a világon, akik számítanak, és ők itt vannak velem ebben a szobában. – Legyőzöttséget sugározva, gyengén megvonta a vállát. – Ezen kívül, ha Rima és én visszatérünk, megbüntetnek minket, amiért idejöttünk.

Az aggodalom barázdáival az arcán, Rima a hajába túrt. – Az igazat megvallva, nem szeretnék sem ott, sem itt lenni. Utazni szeretnék. Szeretnék többet látni abból, amit a világ nyújtani tud! – Cainre nézett. – De ez nem olyasmi, amit úgy érzem, megtehetek, amíg nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy a nagymamám és a fivérem biztonságban vannak, és letelepedtek itt. Mint ilyen, arra kérlek, hogy ne adj át minket a begyűjtésünkre érkező Aeonoknak!

Cain egyetértően biccentett.

Seth ekkor témát váltott, és egy rövid ideig még alkalmi dolgokról beszélgettek. Alaposan figyelve őket, Cain egyet tudott érteni Seth értékelésével a három Aeon személyiségét illetően. Emellett úgy vélte, hogy a régi otthonukba való visszatérés gondolata valóban nyugtalanította őket. De ennek számos oka lehetett – beleértve azt is, hogy még nem végeztek el egy feladatot, amire esetleg küldték őket. Így továbbra sem volt hajlandó bízni abban, hogy nem akarnak rosszat Wynternek.

Amikor eljött az ideje a távozásának, Cain kiürítette a poharát, és felállt. – Mennem kell! – Elkapta Seth tekintetét, és egy pillantással emlékeztette, hogy beszélniük kell a többi Ősivel.

Seth felállt. – Kikísérlek.

Cain jó estét kívánt az Aeonoknak, majd az ajtó felé fordult.

– Cain? – szólt utána Eve, az asztaltól felállva. Odament hozzá, és ökölbe szorította az ujjait, mintha azzal a késztetéssel küzdene, hogy kinyújtsa a kezét, és megérintse a férfit. – Csak azt akartam mondani... Örülök, hogy megtaláltad a boldogságot valakivel. – Megnyalta az ajkát. – Remélem, hogy egy nap én is találkozhatok Wynterrel!

Nem volt kedve kitérni, ezért így szólt: – Ha eljön az idő, amikor úgy érzem, hogy bízhatok benned a közelében, bemutatlak benneteket egymásnak. De egy perccel sem korábban.

Eve elégedetten elmosolyodott. – Ügyes fiú! Vigyázol rá. Nem mintha bántani akarnám, de jó, hogy őt helyezed előtérbe. Örülök, hogy a „hitves” szónak jelentése van számodra. Túl gyakran használják puszta címkeként, amely azt mondja, hogy egy személyt nem érinthetnek mások. – Búcsúzóul megbillentette az állát, majd visszatért az asztalhoz.

Cain Sethtel együtt elhagyta a szobát, aki ekkor megkérdezte: – Mit gondolsz róluk?

– Szerintem elég jól olvastad őket – válaszolta Cain. – Azt is gondolom, hogy szimpátiát érzel irányukban.

Seth felsóhajtott. – Tragikus módon igen.

– Hitelesnek tűntek a reakcióik a híreinkre.

– Így igaz, bár nem szabad elfelejtenünk, hogy ez nem jelenti azt, hogy jó okból vannak az Ördög Bölcsőjében.

– Pontosan erre gondoltam.

A könyvtárban tartották a megbeszélést a többi Ősivel. Ahogy azt Seth megjósolta, Ishtar panaszkodott, hogy nem vonták be az Eve-vel és az ikrekkel folytatott beszélgetésbe, de a többieket ez nem zavarta.

– Tekintettel mindarra, amit Abel és Adam mondott – kezdte Inanna a pattogó kandalló előtt állva –, nem hiszem, hogy ők maguk is eljönnek Eve-et és az unokáit begyűjteni.

– Megpróbáltam Abelt rávenni, hogy ő maga jöjjön a gyerekeiért, célozgatva arra, hogy nincs hozzá mersze – mondta Cain, és belesüppedt egy fotelbe. – De gyanítom, hogy Adam le fogja beszélni, és inkább azt teszi, amit mondott, és elküldi néhány emberét. Nem került említésre a börtönünk méretének kiigazítása, csak egy figyelmeztetés, hogy „a puszta poklot hozzuk magunkra”, ha nem működünk együtt.

– Az lenne a pokol, ha összezsugorítanák a ketrecünket – mormolta Ishtar, lassan járkálva.

Azazel a sarkain billegve azt mondta: – Komoly munkára lesz szükség a részünkről ahhoz, hogy Adamet idecsalogassuk. Soha nem fogja beismerni, de fél tőlünk.

Lilith bólintott, szórakozottan kopogtatva a kanapé karfáját. – Abellel viszont sokkal könnyebb játszani. – Cainre nézett. – Én azt mondom, hogy rá kellene koncentrálnod, amikor legközelebb találkozol az Aeonokkal egy közvetítőn keresztül.

A Lilith mellett ülő Dantalion azt mondta: – Egyetértek. Ismered Abel minden gombját, Cain. Nyomd meg őket keményebben, mint eddig bármikor! Másképp nem fog átlépni Adamen, hogy megrohamozza a metaforikus kapuinkat.

– És ha nem lép át Adamen, amit valószínűleg nem fog? – kérdezte Ishtar, összefonva a karját. – Akkor mit teszünk?

Seth felemelkedett a másik fotelból. – Kitalálunk egy másik tervet, hogy idecsalogassuk a fattyakat. Amit nem fogunk tenni, az az, hogy elismerjük a vereséget! Próbálj meg nem ennyire pesszimista lenni – ezzel nem segítesz!

Ishtar gőgös pillantást vetett rá. – Csupán azt szeretném tudni, mi lesz a következő lépésünk, ha a jelenlegi tervünk nem jár sikerrel. Természetesen ott van a nyilvánvaló megoldás, de...

– Megadni az Aeonoknak azt, amit a legjobban akarnak, nem megoldás – mondta Cain csípősen, a türelme ostyavékony volt, amikor erről a nőről volt szó. – Ezt már megbeszéltük! És ha van egy kis eszed, akkor itt abbahagyod!

A nő szorosan összepréselte az ajkát, a szemében bosszúság csillogott.

Inanna megkönnyebbülten felsóhajtott, és megpaskolta a húga kezét. – Ne add fel olyan gyorsan a reményt! Ennyi évszázadon át kitartottál mellette. Csak még egy kicsit ragaszkodj hozzá!

 

*

 

Delilah kihúzta magát a székében, és körözött a vállával. – Ezúttal működni fog! Tényleg!

– Nem, nem fog – mondta Xavier, aki vele szemben ült az asztalnál. – Hagyd már abba!

– Soha! – húzta ki magát Delilah. Gonoszul gyorsan felkapta a tarotkártyák halmát. És azok azonnal feketévé váltak. – A francba! – Visszacsapta őket az asztalra.

A szemét forgatva Wynter átvett Hattie-től egy másik, immár tiszta tányért, és megszárította a törlőruhával. – Add fel, Del!

– De ez nem igazságos! – tört ki a lány. – Nem olvasnak nekem!

– A kártyák nálam sem működnek – emlékeztette Wynter, és a tányért a szekrénybe tette.

– Mert élőhalottnak olvasnak téged. Én nagyon is élő vagyok!

Igen, mindenki megdöbbenésére. – Ma reggel a szemétbe dobtad őket.

– Csak azért, hogy megbökjem Xaviert.

Wynter újabb nedves tányért vett át Hattie-től. – Nem vagyok benne biztos, hogy azt hiszik, ez felmentést ad arra, amit tettél.

– Nem kéne gondolniuk semmit, ezek kártyalapok!

– Amiket érző mágia hat át. Ezt már te is tudod.

Delilah szusszanva visszasüllyedt a székébe, és összefonta a karját.

Az üstjében fortyogó főzetet kevergetve Anabel nagyképű pillantást vetett Delilah-ra. – Mondtam, hogy ne húzd fel a kártyákat! De hallgattál rám? Neeem. Ahhoz az kellett volna, hogy értelmes legyél. Inkább hülyeségeket csinálsz, aztán később nyafogsz a következmények miatt. Ez teljesen érthető.

Delilah felső ajka megrándult. – Törődj a magad dolgával, némboszi[1]!

Anabel a homlokát ráncolta. – Némboszi?

– Tetszik a szó.

– Ez nem egy szó.

– De az, amikor... – Delilah előrevetette magát, és újra felkapta a kártyapaklit. Ismét feketévé váltak a lapok. – A pokolba az egésszel!

Xavier elvette tőle a paklit, az ajkai megrándultak. – Te magad vagy a hibás.

– Igaza van, kedvesem. – Befejezve az edények mosogatását, Hattie egy kicsi konyharuhával megszárította a kezét. – Soha nem szabad szórakozni azzal a fajta mágiával, ami átitatja azokat a kártyákat. Egyszerűen nem lehet.

– Mégis, ez teljes túlreagálás a részükről – erősködött Delilah. – És egyszerűen csak gonosz. Szerettem a heti olvasásaimat.

Anabel együttérzően megveregette a vállát. – Azok sajnos már a múlté. Semmi baj, mi itt vagyunk neked.

Delilah egy pfft hangot adott ki. – Ne tégy úgy, mintha érdekelne!

– Miért ne? Jó móka.

Miközben a két nő tovább vitatkozott, Wynter hátrahajtotta a fejét. Arra gondolt, kiböki, hogy Cain azt kérte, adja el neki a lelkét – ez biztosan elhallgattatná őket –, de visszaharapta a szavakat. Ha elmondaná nekik, azt is be kellene ismernie, hogy komolyan elgondolkodott az ajánlaton. Ez megbántaná őket. Talán úgy éreznék, hogy cserbenhagyja őket, vagy valami hasonló szarság. Amint hivatalosan is meghozza a döntését, leülteti őket, és elmondja...

Gyors kopogás hallatszott a bejárati ajtón.

– Majd én kinyitom! – Wynter átvágott a házikón, és kinyitva a bejárati ajtót, a másik oldalon Demetriát találta.

A jósnő barátságosan mosolygott rá.

– Üdv, ismét!

Wynter megmarkolta egyik kezével az ajtófélfát. – Szia! A bolt már zárva van.

– Tudom, igen, nem vásárlóként jöttem. – Demetria közelebb húzódott. – Arra gondoltam, hogy esetleg megkérted-e Kalit, hogy ne álljon tovább közém és Nemesis közé?

– Ó! – mondta Wynter. – Hát, megkértem, igen. – Teljes hazugság. – De mivel megkerestél, gondolom, nem sikerült.

Demetria vállai megroskadtak. – Nem, nem sikerült. – Nagyot sóhajtott. – Nehéz nekem, hogy nem tudok kapcsolatba lépni Nemesisszel. Nem mintha szemtől szembe beszélgettünk volna, Ő úgy kommunikált, hogy látomásokat küldött, de még mindig éreztem a kapcsolatot Vele.

Wynter a homlokát ráncolta. – Már nem érzed?

– De igen, de nagyon statikus. Próbáltam magam is elérni Kalit, hogy megkérjem, oldja fel a mentális ösvényt, de nem jött! – Az orákulum arcán ingerültség villant át. – Annyira bosszantó, hogy ilyen bonyolult rituálékon megyünk keresztül, csakhogy nem érnek semmit! Van valami tipped, hogyan lehet a legjobban megidézni ezt a bizonyos istenséget?

Wynter a fejét ingatva bocsánatkérő pillantást vetett rá, ami teljesen hamis volt. – Én nem használok rituálékat.

– Akkor hogyan kommunikálsz vele?

Wynter mozdulatlanná merevedett, amikor egy enyhe szellő figyelmeztetőn megrebbent a bokájánál, és érezte, hogy Kali nem akarja, hogy Demetria megtudja, hogy Ő rendszeresen jelen van. – Néha eljön hozzám az álmaimban. – Bár általában csak akkor, ha mondani akart valamit.

A jós szája „O” alakba kerekedett. – Értem! Bárcsak tudtam volna ezt korábban, akkor egy teljesen más rituálét alkalmaztam volna! Köszönöm, Wy... – félbeszakította magát, amikor kinyílt az előkertbe vezető kis kapu.

Egy karcsú vámpír hím lépkedett az ösvényen, fején kendő, a szája kemény vonallá szorult. Eddie-nek hívták, ha Wynter jól emlékezett. És időnként kissé pöcs volt.

Wynter összehúzta a szemét. – Valami gond van?

– Ó, igen, van valami probléma – mondta a férfi, öklét csípőre téve. – És az a Delilah ribanc jobb lenne, ha kijönne ide, és megoldaná! Hol van?

Ó, az isten szerelmére!

Demetria a férfiról Wynterre nézett. – Magadra hagylak, hogy ezt elintézd – mondta egy csipetnyi önelégültséggel a hangjában, és máris visszavonult. Kétségtelenül ugyanarra a következtetésre jutott, mint Wynter – Delilah egy újabb fura bájitalát adott el, és felbosszantott egy vásárlót. És mivel Demetria üzlete egyre több vásárlót veszített Wynter boltja javára, a jósnőnek ez jól esett. Szuka!

– Delilah! – kiabálta Eddie. – Gyere ide ki!

Wynter felemelte a kezét. – Oké, halkabban kell beszélned! Ha segítség kell, akkor én...

Delilah materializálódott mellette. – Mi folyik itt?

A vámpír kissé előrehajolt, csupa agresszió. – Mi a fene volt abban az istenverte bájitalban?

– Fel kell frissítened a memóriámat, hogy mi volt az, amit... Ó, nem, várj, te vagy az a fickó, aki belezúgott a legjobb barátja barátnőjébe – jutott eszébe Delilah-nak. – Azt akarod, hogy függővé váljon a véred ízétől, hogy belőled táplálkozzon a férfi helyett, és akkor talán megnyerheted őt a magad oldalára.

A fenébe, micsoda seggfej!

– Azt mondtad, ha egy kis vért adok a bájitalhoz, és ráveszem, hogy igya meg, akkor onnantól kezdve a vérem rabja lesz. Csakhogy ez nem működött, és most itt van ez! – Lerántotta a kendőjét.

Wynter összerezzent. Jesszus!

– Figyelmeztettelek, hogy lehetnek mellékhatásai – mondta Delilah fennhéjázóan.

A férfi szemében harag lobbant. – Azt nem mondtad, hogy az egyik mellékhatás egy kiütés lehet a homlokomon, ami pontosan kibaszott farok alakú.

Delilah hümmögött. – Egészen új értelmet ad a „faszfej” kifejezésnek, nem igaz?

Wynter érezte, hogy megrándul a szemhéja. Egek, egy napon meg fogja ölni a nőt... hacsak valaki más nem előzi meg, ami nagyon is lehetséges volt. – Eddie, biztosan hallottad, hogy néhány bájitalától ilyen dolgok történnek.

– Azonban sok bájitala tényleg működik – mondta a férfi.

Wynter feltartotta az egyik mutatóujját. – Nem, ha a vevő szándéka sötét. Légy tisztességes, Eddie, mágiát próbáltál használni, hogy szar dolgot csinálj valakivel. Mint ilyen, a mágia ehelyett veled tett szar dolgot.

A férfi válla megereszkedett, amiről Wynter szerette volna hinni, hogy szégyen, és erősen megdörzsölte a homlokát. – Bassza meg, kurvára viszket!

– Segíthetek megszabadulni a kiütéstől...

– Igen, tedd azt! Azt akarom, hogy eltűnjön!

Wynter adott neki egyet Anabel visszafordító főzeteiből, azzal a tanáccsal, hogy soha többé ne próbáljon visszaélni a mágiával, tett néhány békítő megjegyzést, majd becsapta az ajtót.

Csípőre tett kézzel megfordult, hogy Delilah-ra meredjen. – Szóval, amikor azt mondtam, hogy ne adj el többet azokból az átkozott bájitalokból, pontosan mit hallottál?

Delilah egy „ó, nyugi” gesztussal legyintett, és elindult vissza a konyhába. – Ugyan már, Wyn, láttad, milyen hatásosak abban, hogy az embereket rávegyék, nézzenek szembe a marhaságaikkal.

– És láttam egy istenverte farok alakú kiütést is a homlokán.

Delilah megvonta a vállát, majd újra helyet foglalt. – A karma rejtélyes módon működik.

– A karmának semmi köze ahhoz, hogy egy kibaszott őrült vagy!

– Én csak életre szóló leckéket osztogatok. A világnak több olyan emberre van szüksége, mint én. Ezzel még Xavier is egyetért.

– És te egy beteges hazudozó szavainak akarsz hitelt adni?

Xavier megállt a kártyakeverés közben, és összevonta a szemöldökét. – Hé, itt nincs szó semmiféle betegesről! Csupán előszeretettel nyújtom el az igazságot.

Wynter felhorkant rá. – Még csak a közelében sem jársz az igazságnak, nemhogy elnyújtanád.

A férfi a szemét forgatta. – Mindenki hazudik! Mindannyiótokat is beleértve. Delilah is mindig ezt csinálja, amikor megesküszik, hogy nem ad el több karmafőzetet. Anabel minden alkalommal megteszi, amikor megígéri, hogy nem kísérletezik tovább magán az újonnan készített bájitalokkal. Hattie minden alkalommal, amikor azt állítja, hogy sajnálja, hogy megölte a férjét...

– Elnézést, ez nem hazugság! – vágott közbe Hattie, és egy házi készítésű teagolyót szedett ki a szekrény készletéből. – Nagyon sajnálom, amit tettem.

– Megbántad, hogy megmérgezted őket? – kérdezte. – Tényleg?

Hattie habozott. – Hát, nem, de sajnálom, hogy így alakult.

Wynter visszavillantotta a tekintetét Delilah-ra.

– Szeretném, ha abbahagynád azoknak a bájitaloknak az árusítását!

Delilah összevonta a szemöldökét. – De én szolgáltatást nyújtok a társadalomnak.

– Veszélyt jelentesz a társadalomra! – És a nő kurvára élvezte ezt.

– Egy utat követek.

– Azt, amelyiken megöleted magad valakivel, akit felbosszantottál.

Delilah összefonta a karját. – Én csupán a tanításokat követem...

– Egy boszorkányét, aki emberhúsból lakmározott!

– Senki étrendje sem tökéletes.

Wynter mélyeket lélegzett. Uram, adj erőt! – Szeretlek, Del, tényleg szeretlek. Ezért piszkállak folyamatosan emiatt. Kérlek, légy egy kicsit óvatosabb az életeddel!

Delilah felvonta a szemöldökét. – És ezt az a nő mondja, aki átkot szórt Aeon földjére, kiérdemelte az ott élő szuperhatalmas halhatatlanok haragját, aztán elment és összeállt egy ugyanolyan hatalmas lénnyel, aki mindenféle titkokat rejteget?

– Nem mondanám, hogy „összejöttem” Cainnel.

– És ez az a rész, amire koncentrálnunk kellene. Örülök, hogy ezt látod!

Újabb kopogás hallatszott az ajtón.

Xavier felállt a helyéről. – Ezúttal én nyitom ki. – A tarotkártyái felvillanva eltűntek a látótérből, kétségtelenül mágiával visszatértek a hálószobai oltárára, miközben nyugodtan kisétált a szobából.

Wynter visszatért a karmaitalok gonoszságainak ecseteléséhez a még mindig duzzogó Delilah-nak, de hagyta, hogy a szavai elhaljanak, amikor Cain olyan gondosan üres arccal lépett a konyhába, hogy a bőre bizsergett a nyugtalanságtól.

– Szia! – mondta. – Mi szél hozott ide?

– Éppen Seth várából tartottam hazafelé – mondta neki a férfi óvatosan kiegyenlített hanggal. – Arra gondoltam, hogy hazafelé menet rávehetnélek, hogy együtt sétáljunk oda. Hamarosan kész vagy?

A lány lassan bólintott. – Már csak néhány dolgot kell összeszednem. – Intett neki, hogy kövesse a hálószobájába, becsukta mögöttük az ajtót, majd a férfi felé fordult. – Oké, mi történt?

Cain sóhajtott egyet, és levette az egyik kristályt a polcáról. Tétlenül játszadozott vele, és tájékoztatta a lányt a fejleményekről, elmesélte az Abellel és Adammel való találkozását, az Eve-nél és az unokáinál tett látogatását, valamint a következtetéseket, amelyekre ő és a többi Ősi jutottak a helyzettel kapcsolatban.

Wynter az arca belsejét rágta. – Ha tényleg Adam küldte ide az Aeonokat, de nem világosította fel Abelt, akkor egy komplett pöcs, hacsak nem közömbös azzal kapcsolatban, hogy Abel esetleg eljöhet ide, hogy „megmentse” a gyerekeit és Eve-et. Tudnia kellett, hogy Abel kísértésbe esne, hogy ezt tegye.

– Kísértés, igen, Adamnek tudnia kellene, hogy nem tudna ellenállni – mondta Cain. – De szentül hinné azt is, hogy Abel nem engedne a kísértésnek az engedélye nélkül.

– Viszont te pontosan tudod, hogyan csináld azt, amit Dantalion mondott, és úgy nyomogasd Abel gombjait, hogy elég dühös legyen ahhoz, hogy dacoljon az apja rosszallásával.

– Igen. – Cain visszatette a kristályt a polcra, és az ott lévő sok könyv egyike elé tette. – És biztosan meg is fogom tenni. Csak remélni tudom, hogy működni fog.

Wynter odament hozzá, és a mellkasára tette a kezét. – Furcsa napod volt, mi? – Nemcsak Abellel kellett újra megküzdenie, hanem nem mással is szemtől szemben állt, mint Adammel – a férfival, akit gyűlölt, aki ellopta a gyerekkorát, és megfosztotta Caint a saját anyjával való kapcsolattól. Az, hogy beszélgetett Eve-vel Seth várában, miközben még mindig képtelen volt bármit is érezni iránta, szintén megviselhette.

Cain átkarolta a lányt. – Jobbá teszed az egészet, ha hazajössz velem, hogy keményen és hosszan megdugjalak az ágyamban.

Wynter hormonjai teljesen felizgultak, de felismerte, hogy a megjegyzést Cain figyelemelterelésnek szánta.

– Más szóval, nem akarsz többet beszélni a nap eseményeiről.

– Órákon át beszéltem róluk a többi Ősivel. Most szívesebben venném, ha te és én félretolnánk őket, és csak egymásra koncentrálnánk.

Wynter a férfi vállára emelte a kezét, és gyorsan megszorította. – Akkor ezt fogjuk tenni.

 

 

 

---

[1] némber + boszorkány

12

 

 

Néhány nappal később Wynter felemelte a katanát, és figyelte, ahogy a fészer ablakán besütő napfény végigtáncol az acélon. – Nagyon szép – sóhajtotta, és sóvárgó ujjai végigsuhantak a gerincén. Valóban szerette a szép pengéket.

– Foglalj helyet! – invitálta a sárkányváltót, akié a katana volt.

A férfi leült a két szék egyikére, miközben a nő a fegyvert a munkapadra tette.

– Valamilyen különleges illúziót szeretnél? – kérdezte.

– Olyat szeretnék, ami összezavarja, és irányt vesztetté teszi az ellenfelemet.

Wynter összeszorította az ajkát. – Ezt meg tudom valósítani.

Egyik kezét a katana fölé emelte, és a mágiáját hívta segítségül. A levegőben hőhullámokként csillogó, sötét, ultraibolya alaptónusú, párolgó ujjak nyúltak ki, és belemélyedtek az acélba. Az izzott a hőtől és szikrázott az erőtől, miközben a mágiája rúnákat vésett a pengébe.

– A fenébe! – suttogta a férfi.

Wynter a polc felé mutatott. – Azok az üvegek mind visszafordító bájitalok. Nem bánod, ha kipróbáljuk rajtad a bűbájt, és utána megiszod az egyik főzetet? Ez az egyetlen módja, hogy személyesen láthasd és érezd a rúnák hatását.

Megvonva a vállát, a férfi lecsúszott a székről.

– Csináld! – Wynter a kard hegyével átszúrta a férfi hüvelykujjának párnáját. A vér a felszínre tört, a férfi meghökkenten pislogott, majd a feje ide-oda kezdett csapkodni. – Hűha, most vagy húszat látok belőled!

– És az ellenfeled többeket látna belőled, ami összezavarná, elterelné és dezorientálná. Az illúzió körülbelül húsz percig fog tartani. Elég idő ahhoz, hogy szétrúgd a seggüket.

A férfi helyeslően bólintott, a szája féloldalas mosolyra görbült. – Ez tetszik!

Miután felhörpintett egy visszafordító bájitalt, átadta a fizetséget, és elhárította a nő ajánlatát, hogy gyógyító bájitalt adjon a hüvelykujjára – úgy tűnik, a seb gyorsan begyógyult.

Alighogy távozott, egy újabb személy lépett be, elrontva Wynter jó hangulatát. Csodálatos. Teljesen csodálatos.

A belső szörnyetege felhúzta a szemhéját, és figyelte, ahogy Ishtar körülnéz a fészerben, láthatóan cseppet sem lenyűgözve. Az entitás nem félt az Ősitől, de egyáltalán nem kedvelte őt. Így hát ahelyett, hogy visszatért volna pihenni, inkább felemelte a fejét, és fürkészve figyelte a nőt.

Wynter nem szólt semmit. Egyszerűen csak várt, és azon tűnődött, vajon mi motiválhatta a szukát, hogy felkeresse. Legutóbb, amikor Ishtar ezt tette, az volt a célja, hogy meggyőzze Wyntert arról, hogy Cain nem igazán érdeklődik iránta. Szerette volna azt hinni, hogy a női Ősi már lemondott erről. Szerette volna.

Végül Ishtar Wynter szemébe nézett, az arckifejezése üres volt. – Azt gondoltam, mi ketten beszélgethetünk.

Nos, igen, Wynter már rájött erre. – Miről?

Ishtar elegánsan megsimogatta az egyik kezét a másikkal, és azt mondta: – Nem tudom, mennyit mondott el neked Cain arról, hogy mit kértek tőlünk az Aeonok.

Wynter nem válaszolt a szondázó megjegyzésre, kíváncsian várta, hogy Ishtar hazudik-e.

– Hogy őszinte legyek, téged akarnak. Azt hiszik, hogy feloldhatod a földjükön lévő átkot, ami feltételezem, hogy igaz. Sem nekem, sem a többi Ősinek nem állt szándékában megadni nekik, amit akarnak. Azt hittük, hogy akkor háborút fognak hirdetni. De nem tették. Azzal fenyegetőztek, hogy összezsugorítják a ketrecünket. – Szünetet tartott, a szeme csak egy kicsit szűkült össze. – Ezt már tudtad!

– Tudtam.

Az Ősi tekintete a Wynter csuklóján lévő pecsétre esett, és megkeményedett valami olyasmitől, ami haragnak tűnt. – Nem fog lemondani rólad, és egyikünk sem fogja megpróbálni kényszeríteni erre. – Ismét Wynter szemébe nézett. – De te… rád talán hallgatna. Esetleg meggondolhatná magát.

Wynter pislogott, biztos volt benne, hogy félreérti a nőt. – Csak hogy tisztázzuk... azt hiszed, hogy én fel akarom adni magam az Aeonoknak?

– Gondolj az összképre. Ha a ketrec kisebb lesz, a többi Ősi és én biztosan veszekedni fogunk egymással. Oldalak fognak kialakulni. Egymás ellen fogunk fordulni. Megöljük egymást. És magunkkal rántanánk az Ördög Bölcsőjét is.

A nyugtalanság tompa tűként szúrta Wynter fejbőrét. Erre nem gondolt. Ami bosszantotta, mert általában mindig szem előtt tartotta az összképet.

– Egyedülálló helyzetben vagy – folytatta Ishtar. – Megvan a képességed, hogy megakadályozd mindezt. Megmentheted Cain és minden egyes itteni lakos életét, beleértve a szövetséged tagjait is. Mindössze annyit kell tenned, hogy megadod az Aeonoknak, amit akarnak: Magadat.

– Cain ezt soha nem engedné meg.

– És te csak az ő dobjának ütemére menetelsz, ugye?

Wynter majdnem a szemét forgatta a fordított pszichológia kísérletére. – Biztosan nem a te dobod ütemére menetelek!

Ishtar tekintete elsötétült a haragtól. – Ha egyáltalán törődsz vele, akkor megfontolod, amit javaslok! – erősködött keményen. – Megmenthetnéd őt. Nem akarnád ezt? Nem fontos neked az élete?

– Dehogynem...

– Akkor beszélj vele! Téged meg fog hallgatni.

– Meghallgatna? Talán. De nem vagy reális, ha azt hiszed, hogy bele fog egyezni. – Vagy ha azt gondolná, hogy Wynter beleegyezne. A mártíromság nem az ő műfaja volt.

– Elmehetnél anélkül, hogy tudna róla.

– De ha elmegyek, többé nem lenne meg az, amit az Aeonok akarnak, és nem lenne többé okuk idejönni. – Ezt nem értette a nő?

Ishtar enyhén lehajtotta a fejét. – Ez igaz. De örökké így élni sokkal jobb lenne, mintha a börtönünk mérete csökkenne.

– A te szép véleményed szerint. Cain szerint a többi Ősi közül senki sem gondolja ugyanígy. Gondolom, ez neked nem sokat számít, mi?

Ishtar arca megfeszült.

– Eve-et és az ikreket is át kellene adnod az Aeonoknak, ha azt szeretnéd, hogy mindannyiótokat békén hagyjanak. A többi Ősi egyike sem fejezte ki erre irányuló kívánságát. Úgy tűnik, hogy az, hogy figyelmen kívül hagyod, amit akarnak, egyfajta minta nálad.

– Ha egyszer jobban átgondolják a dolgot, rá fognak jönni, hogy ez a helyes döntés!

– Amint jobban átgondolják a dolgot, vagy amint rábeszélted őket arra, hogy azt tegyék, amit te akarsz? – Wynter egyetlen lépést tett felé. – Mondd csak... Te megadnád magad az Aeonoknak, hogy megments mindenkit itt?

Ishtar szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki belőle szó.

– Nem hiszem, hogy megtennéd. Á, dehogy. Mégis elvárod, hogy én megtegyem. Miért is?

– Halandó vagy! – köpte ki Ishtar. – Amúgy is egy szempillantás alatt halott leszel.

– És ettől az én életem kevésbé fontos, mint a tiéd? Ezt gondolod? Istenem, de furcsa vagy! És nem túl okos, hiszen úgy tűnik, eszedbe sem jutott, hogy ha engedsz az Aeonok követelésének, az rossz precedenst teremtene. Mihez ragaszkodnának legközelebb? Ahhoz, hogy adjátok át a lakosaitok egy részét, mivel sokan elhagyták Aeont, és újra kell telepíteniük a lakosságukat? Vagy esetleg egy Ősi átadását követelhetnék a többi Ősi részéről az alárendeltség gesztusaként.

Ishtar állkapcsa megfeszült. – Békén hagynának minket!

– Ezt nem tudhatod! Kétlem, hogy te magad is elhiszed. – Wynter biztosan nem hitte.

Az Ősi háta kiegyenesedett. – Ne képzeld, hogy tudod, mit hiszek, vagy mit nem hiszek, boszorkány! Nem ismersz engem!

Nem, de Caintől sokat megtudott Ishtarról; eleget ahhoz, hogy meglehetősen pontos következtetéseket vonjon le a nőről. Annak ellenére, hogy Wynterről nem rendelkezett ugyanezzel a rálátással, Ishtar mégis azt hitte, hogy mindent tud róla. Wynter ezt megengedte, hiszen néha az embernek az a legjobb, ha hagyja, hogy az ellensége félreismerje.

– Úgy látom, nem áll szándékodban elgondolkodni a javaslatomon – mondta Ishtar. – Gondolom, azt hiszed, hogy a végén minden jóra fordul. Talán igazad van. Talán így is lesz. Talán a ketrec széttörik. De remélem, nem hiszed azt is, hogy akkor boldog életet élnél Cainnel. Az igazság az, hogy nem sokáig fogod viselni ezt a pecsétet.

– Hogy jutott ez eszedbe?

A szuka tett egy lépést előre. – Cain most akar téged. De te napról napra öregszel. Ráncok, barázdák, striák, pigmentváltozások alakulnak ki rajtad. A tested egyes részei elveszítik majd az alakjukat, beleértve a legjobb adottságaidat is. Adj neki vagy tíz évet, és már nem leszel számára fizikailag vonzó. Tényleg azt hiszed, hogy akkor még mindig akarni fog téged?

Szünetet tartva, Ishtar finom horkantást adott ki. – A legjobb éveidet adtad majd neki, és miért? Egyszer majd félredob téged. Eljön majd az idő, amikor már nem számítasz neki. És akkor, boszorkány... akkor megöllek!

Wynter ajkai elvékonyodtak, és bezárta a köztük lévő rövid távolságot. – Nem, nem fogsz! Egyszerűen meghalsz, ha megpróbálod!

Ishtar harsányan felnevetett. – Igen, határozottan egy fantáziavilágban élsz. Olyan szórakoztató lesz számomra nézni, ahogy az említett világ összeomlik körülötted. Feltéve persze, hogy mindannyian elég sokáig élünk ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Amíg te itt maradsz, ez valószínűtlen marad. – Az Ősi ezután megfordult, és kisétált a fészerből.

 

*

 

Később aznap Cain ágya közepén ülve, Wynter figyelte, ahogy a férfi ide-oda járkál. Egészen szép látványt nyújtott, kecses és ragadozó, az izmai a pólója alatt megfeszültek és hullámoztak. A gyomra biztosan megrebbent volna, ha a férfi nem lett volna komolyan dühös is. – Megígérted, hogy nem reagálod túl! – emlékeztette a férfit.

Cain egy gyors pillantást villantott rá. – És nem is tettem – vágta rá.

– Épp most mondtad, hogy kitéped a gerincvelőjét, és a nyakára tekered.

A férfi mereven megvonta a vállát. – Rosszabbat érdemel.

Wynter legszívesebben nem mesélt volna neki Ishtar nála tett látogatásáról. Épp elég dolog járt most a fejében, és ő nem akarta, hogy a ribanc helyet foglaljon a fejében. De valaki mástól megtudta volna, ahogyan a nő első látogatásáról is tudomást szerzett hónapokkal ezelőtt. Aztán felháborodott volna, hogy nem közvetlenül Wyntertől értesült róla. Ráadásul így is volt elég titok közöttük.

Ráadásul észszerű is volt figyelmeztetni Caint. Elvégre fennállt az esélye annak, hogy Ishtar maga adja át Wyntert alattomosan az Aeonoknak. Ha Wynter rejtélyes módon eltűnne, Cain pontosan tudná, kit kell kikérdeznie.

– Nem fogok hazudni – kezdte Wynter –, elgyengülnek a hormonjaim tőled, amikor ilyen mogorván és vicsorgósan viselkedsz. De ő nem éri meg azt az energiát, amit a járkálásodba fektetsz. És messze nem éri meg azt a fajta reakciót, amit fontolgatsz, hogy adsz neki.

– Nem fogok megkegyelmezni neki! – mondta, a hangja éppolyan sötét volt, mint azok a szemek, amelyek a lányra csillogtak. – Megpróbált rávenni, hogy feladd magad, tudva, hogy végül meghalsz, ha megteszed!

– De számára ez nem volt nagy dolog. Tudod, hogyan működik az elméje. Ahogy Ishtar látja, én egy egyszerű halandó vagyok, olyan közönséges, mint egy hangya. És ahogyan egy mágus különösebb gondolkodás nélkül feláldozhat állatokat, ő könnyedén arra sarkallna, hogy feláldozzam magam, mert a dolgok nagy rendszerében egyszerűen nem számítok.

Halk morgás csúszott ki Cainből. – Nekem számítasz! Kurvára sokat számítasz nekem! Ezt ő is tudja. Figyelmen kívül hagyta ezt. És felelnie kell érte!

– De amit az előbb mondtam, még mindig érvényes – nem engedheted meg magadnak, hogy elveszíts egyetlen Ősit sem, amikor hamarosan újra összecsaphatsz az Aeonokkal. És nem csak Ishtar nélkül lennétek. Inanna sem viselné jól a húga halálát. Valószínűleg bosszút akarna állni érte. Természetesen megölnéd Inannát. De akkor már két Ősi lenne a veszteségetek.

Megállt a járkálásban, a fogait csikorgatta. – Nem tudom – nem fogom – elnézni, amit Ishtar tett!

– Nem is ezt kérem tőled. Egyszerűen csak arra kérlek, hogy ne öld meg őt. – Wynter inkább maga tette volna meg, bár persze még nem.

– Tudta, hogy mit kockáztat.

– De a mondandóm ettől továbbra is érvényes.

Cain elkáromkodta magát. – Eszembe sem jutott, hogy ilyen logikátlan lépésre szánná el magát – mondta, és az ágyhoz ment. – Nem gondolhatta őszintén, hogy beleegyeznél abba, hogy átadd magad az Aeonoknak!

– Megfeledkezel arról, hogy nem ismer engem. Azt hiszi, hogy ismer. Valójában úgy döntött, hogy egy naiv lány vagyok, akit annyira elvakít a személyed, a mesés farkad és a dögösséged szintje, hogy idióta döntéseket hozok.

– Mesés farok?

– Nem kevesebb, mint mesés. Mindenesetre, mivel ragaszkodott ahhoz, hogy butának és könnyen manipulálhatónak tekintsen, igen, valóban azt hitte, hogy beleegyezem a távozásba, hogy megkíméljelek a zsugorított ketrec következményeitől.

Lehajolt, és a tenyerébe fogta Wynter arcát. – Nem kímélne meg semmitől! Elveszteném az eszem, ha Adam és Abel kezébe kerülnél, különösen, ha nem tudnék hozzád jutni. Felperzselném a kibaszott Földet, és beérném azzal, hogy felperzselem azt az egy részét, amit megérinthetek. Hamarosan nem létezne többé az Ördög Bölcsője, és nem lennének túlélők sem. Ha feladnád magad, az senkit sem mentene meg, Wynter. Csak mindkettőnk halálát garantálná. Ígérd meg, hogy nem teszed meg!

Valószínűleg kissé összezavarta, hogy eléggé bizsergett annak hallatán, milyen komoly túlreagálást váltana ki belőle, ha eltűnne, nem igaz?

Wynter a mellkasára tette a kezét. – Meglep, hogy szükségét érzed, hogy ilyen fogadalmat szedj ki belőlem, tekintve, hogy senkinek sem vagyok a mártír elképzelése, de azért megteszem. Ígérem, hogy nem követem a tanácsát!

– Jó! – Durva csókot nyomott a lány homlokára, aztán felegyenesedett. – Tartsd be az ígéretedet!

– Szerinted őszintén azt hiszi, hogy az Aeonoknak való engedelmesség megakadályozná őket abban, hogy megtorolják Lailah halálát?

Cain felsóhajtott. – Szerintem el akarja hinni. A háborút el tudná viselni. Még több terület elvesztését? Azzal nehezen tudna megbirkózni. Számodra az Ördög Bölcsője hatalmas. De ez csak azért van, mert nem vagy itt csapdába esve. Elképesztő, milyen kicsinek és szűkösnek érezhetsz egy helyet, ha nem tudod elhagyni.

Wynter feltételezte, hogy ez hasonló lenne ahhoz a nyomorúságos helyzethez, mintha valaki házi őrizetben lenne. Nem számít, hogy milyen nagy vagy kényelmes az otthonuk, akkor is az őrületbe kergetné őket, hogy képtelenek elhagyni. – Tudod, figyelembe kellene venned, hogy – tekintve, hogy jelenleg mennyire ki van akadva mind Adam, mind Abel – a bosszúálló szarháziak megváltoztathatják a börtön méretét, bármi is történjék a továbbiakban. Feltéve persze, hogy egyáltalán képesek rá. De ha ez nem megy, akkor valami mást is tehetnek, ami ugyanolyan kegyetlen. Most úgy érzik majd, hogy kijátszották őket, és nem hiszem, hogy erre jól reagálnának. – Szünetet tartott, miközben a férfi arckifejezését tanulmányozta. – Erre már gondoltál.

– Azon a véleményen vagyok, hogy egy durva kijelentéssel akarják majd visszaállítani a fölöttünk való uralmukat, függetlenül attól, hogy mit teszünk, igen. A többi Ősi egyetért azzal, hogy ez valószínű, kivéve Ishtart – ő úgy érzi, hogy a legjobb, ha együttműködünk az Aeonokkal; ha így teszünk, akkor ezentúl majd békén hagynak minket.

– És mivel nem tudta meggyőzni a többieket, hogy az ő módján lássák a dolgokat, megpróbált engem manipulálni – vélte Wynter.

Az emlékeztetőre Cain hátsó fogai összeszorultak. Számított arra, hogy Ishtar valamilyen módon viselkedni fog, tekintve, hogy most semmi sem úgy alakul, ahogyan ő akarta – ilyen körülmények között ez volt a szokása. Mint egy gyerek, aki úgy érzi, hogy a vágyai és szükségletei kielégítetlenek, és a kirohanást választja. De ez sokkal több volt, mint egy kicsinyes, vegyél észre hiszti. Azzal, hogy a hitvesét olyasmire próbálta rávenni, ami ahhoz vezetett, hogy bántani fogják, majd később kivégzik, Ishtar elárulta őt.

Kali figyelmeztette őt, hogy valaki esetleg elárulja majd, de nem számított rá, hogy az istennő ezt komolyan gondolta. Nem gondolta volna, hogy Ishtar ilyen messzire megy. És ez az ő hibája volt.

Az egy dolog volt, hogy rinyált Wynterrel szemben, és kicsinyes játszmákat játszott. Egészen más dolog volt, hogy Ishtar arra bátorította őt, hogy elkövessen egy lényegében öngyilkos cselekedetet. Lehet, hogy a nőnek nem tetszett, hogy Cain követelte Wyntert, lehet, hogy nem is értette, vagy nem látott értéket egy halandó boszorkányban, de Ishtarnak tiszteletben kellett volna tartania, hogy ő értéket látott Wynterben. Az Ősinek tiszteletben kellett volna tartania, hogy akár tetszik neki, akár nem, Wynter a választott hitvese volt, és ezért nem lehet vele baszakodni.

Mivel Ishtar fizikailag nem bántotta őt, azt hihette, hogy ettől a tettei „rendben vannak”. Kurvára nem voltak rendben. Egyáltalán nem.

A teremtménye dühös volt. Képek táncoltak az agyában arról, hogy mi történhetne a boszorkányukkal az Aeonok keze között, és ezek tartották életben a dühét. Még Wynter ígérete sem tudta megnyugtatni.

Cain megroppantotta a nyakát. – Majd én foglalkozok vele!

Éles, ezüstös pillantású szemek villantak rá, türelmetlenségtől csillogva. – Ugye tudod, hogy fel lesz rá készülve? Tudta, hogy valószínűleg elmesélem neked, amit mondott. Arra fog számítani, hogy berontasz a várába, és verbálisan darabokra téped. Talán már alig várja – szereti a figyelmedet.

Cain fáradtan sóhajtott egyet. – Igen, tudom. – Megdörzsölte a fejét.

Az ember azt gondolná, hogy tekintve, hogy mennyi ember lakja az Ördög Bölcsőjét, Ishtar elkényeztetettnek tartja magát a választékban, amikor olyan emberek kiválasztásáról van szó, akik megadhatják neki a vágyott odaadást. De mivel úgy vélte, hogy az Ősiek messze felülmúlják a többi lényt, az Ősi társai figyelmességét kívánta leginkább. Hasonlóan ahhoz, ahogyan egy ember is élvezheti egy háziállat társaságát, de mégis jobban kedveli, és nagyobb értéket tulajdonít egy embertársa figyelmének. És Cain balszerencséjére, Ishtar elsősorban az ő figyelmét kereste.

– Szóval talán meg kellene fontolnod, hogy úgy kezeld, ahogy nem számítana rá. Nem kell fenyegetni vagy fizikailag bántani valakit ahhoz, hogy megértesd a véleményed. És Ishtarnak sok-sok gyenge pontja van – ezek többsége az egójához kapcsolódik. Próbáld meg mindenképp, de legyen elég ennyi.

A nő egóját célba venni egyáltalán nem is volt olyan rossz ötlet. A múltban már többször is megtette, és mindig hatásos volt. De hogyan is lehetne ez „elég”, amikor úgy gondolta, hogy meggyőzi Wyntert, hogy kockáztassa magát?

– Legalábbis legyen elég egyelőre – módosította a boszorkánya. – Azt kell tenned, ami okos dolog. Eltörölni őt a föld színéről szórakoztató lenne, de nem okos.

Cain mély levegőt vett, és mivel tudta, hogy a nőnek igaza van, beleegyezett: – Hagyom, hogy egyelőre elég legyen! – Nagy volt a kísértés, hogy Ishtart ideiglenes tartózkodásnak vesse alá a börtönében, de szüksége volt arra, hogy egy meglepetésszerű támadás esetén az Ősiek mindegyike csúcsformában legyen.

Wynter megdörzsölte a kezét, kissé vidámnak tűnt. – Szóval, mit fogsz csinálni az egójával? Szükségem van a részletekre!

Cain érezte, hogy a hangulata ellenére is megrándul az ajka. A boszorkányának megvolt a képessége arra, hogy mosolyt csaljon az arcára, bármennyire is dühös volt. – Még nem vagyok benne egészen biztos. Kicsit még gondolkodom rajta. Majd később.

– Nem most?

– Nem, mert sokkal érdekesebb terveim vannak velünk. Ezek közé tartozik a vetkőzés, zuhanyozás, kemény elélvezés, majd alvás. Benne vagy?

A lány lecsúszott az ágyról. – Öregem, nem hiszem el, hogy szükségét érezted, hogy megkérdezd! Ennek egy pillanatig sem lett volna szabad kétségesnek lennie!

 

*

 

Wynter Xavier nevét kiáltotta, miközben leszökdécselt a lépcsőkön. A konyhából fojtott hangok hallatszottak. Besétált a helyiségbe. Megállt. Összevonta a szemöldökét. Senki sem volt ott.

Egy nyitott könyv hevert a pulton. Anabel üstje bugyogott. Az asztalon Delilah megbűvölt kozmetikumokkal teli dobozai voltak felhalmozva. Xavier tarotkártyái szétszórva hevertek a padlón.

Újabb tompa hangok hallatszottak. Követte a hangokat, és a nappali felé vette az irányt. Összevont szemöldöke barázdákat képzett a homlokán. Üres volt. A kandallóban lángok pattogtak. A dohányzóasztalon használt csészék álltak.

Hangos női nevetés hallatszott az emeletről. Delilah. Wynter megfordult és...

Hátulról egy nagy kéz fonódott a torka köré. Ez felébresztette... és mégsem. Nem volt ébren. Még mindig a nappalijában volt. Álmodott. Fulladozott.

Küzdve, Wynter a nyakát szorongató kézbe kapaszkodott. Az erősen tartotta, szorította. Wynter megragadta a fickó kisujját, oldalra rántotta, és hagyta, hogy a teste elernyedjen. Támadója megtántorodott, és elengedte.

Wynter gyorsan mozdult, előrevetette magát, ezzel egyidőben talpra is szökkent. Zihálva kapkodva a levegőért, élesen megpördült... és egy vigyorgó Saullal találta magát szemben.

Wynter zavarodottan ingatta a fejét. – Mit csináltál?

A férfi felvonta a szemöldökét. – Hát nem nyilvánvaló? Elraboltam az álmodat, és mindkettőnket csapdába ejtettem benne. Ezért érzed magad mentálisan tudatosnak. Ébren vagy, mégis megrekedtél.

A francba, a francba, a francba! Persze tudta, hogy lehetséges az ilyesmi. Csak azt nem gondolta volna, hogy a fickó ilyet tesz, tekintve... – Veszélyes játékot űzöl. Azok az emberek, akik meghalnak az álomcsapdába esve, a való világban kómába esnek.

– És soha nem ébrednek fel, tudom. Ezért olyan tökéletes ez az egész. Visszatérsz a halálból. De nem biztos, hogy ilyen könnyen visszajössz a kómás állapotból.

Wynter gyomra lesüllyedt és bukfencet vetett.

– Gondolj bele, hogy Cain milyen dühös lesz. Minden ereje ellenére, még ő sem lenne képes felébreszteni téged.

Alig tudott ellenállni a késztetésnek, hogy kivillantsa a fogait a kárörvendő anyaszomorítóra.

– A mágiád egyébként nem fog működni ebben a birodalomban. Nem tudod használni – még a drága kardod megidézésére sem. A szörnyeteged sem tud itt segíteni neked. Ahogy az istenséged sem. És egyetlen Ősi sem fog a segítségedre sietni. Csak te és én vagyunk itt.

– Én a helyedben nem örülnék ennek annyira.

– Mármint azért, mert itt nem fogom tudni megcsapolni a saját erőmet? Ó, ezt már tudom! Egészen biztos vagyok benne, hogy anélkül is le tudlak győzni.

Nem kéne ennyire magabiztosnak lennie, de a lány nem akarta erről tájékoztatni. Hamarosan magától is rá fog jönni. Wynter megvonta a vállát, és azt mondta: – Rendben, essünk túl rajta...

Támadott, gúnyolódva vele. Méretes ökle Wynter halántékába csapódott.

A nő fejében forró és szúró fájdalom tört fel. Pöttyök töltötték meg a látását, és majdnem megtántorodott. A kurva életbe, ez fájt.

A férfi pislogott, a szemében meglepettség villant.

Wynter pozitívan felvidult a férfi értetlenségétől, és elmosolyodott. – Ó, azon tűnődsz, hogy miért nem sikerült elintézned a felfokozott erőddel. Az a helyzet... az álomvilágban zajló csaták mentálisak, nem fizikaiak. Itt egyikünk sem erősebb vagy gyorsabb a másiknál. Egyikünknek sincsenek jobb reflexei, vagy nagyobb állóképessége. Jelenleg, minden szempontból és céllal, halandó vagy. Én? Én már hozzászoktam. És te? Nem annyira. – Ökölbe szorította a kezét, és könyörtelenül rácsapott a fickó ádámcsutkájára.

A férfi feje hátracsapódott. Mintha megakadt volna egy fojtott nyögés a torkán.

Felkapott egy közeli lámpát, és a férfi fejéhez vágta. Saul hátratántorodva tért ki előle. Idétlen seggfej!

Vérszomj csillant Saul szemében, és lecsapott. A lány is, felhasználva minden egyes harci képzettséget, amit gyerekkorában kapott. Keményen küzdöttek, egyik ütést a másik után váltva. És hamar kiderült, hogy a szemétláda szerette Wynter arcát eltalálni.

A lány hárított és kitért, a legtöbb ütést kikerülte, de az egyik találat mégis célba ért. Keményen. A lány a fogain keresztül sziszegett, amikor hatalmas fájdalom robbant az arccsontja mögött, és elgondolkodott, vajon a férfi összetörte-e azt.

A fickó önelégülten elvigyorodott. – A fájdalom sokkal élénkebb az álmokban, nem igaz?

Úgy tűnt, mert még az is kurvára fájt, hogy fellendítse a karját, hogy blokkoljon.

Újra egymásnak estek, mindketten könyörtelenül és elszántan. Nem kevesebbre törekedtek, mint gyilkolásra. A nő tovább mozgott. Ütött. Elhajolt. A csípőjét lendítve rúgott a szarházi felé.

Egy reccsenés hallatszott, amikor a nő egy aljas ütést mért az orrára. Úgy tűnt, hogy kirobban belőle a „baszd meg” szó.

Wynternek egy perce sem volt arra, hogy kárörvendjen a szünetben. Egy ökölcsapás eltalálta a szemét, majdnem elkábította, és felhasította a szemöldöke alatti bőrt.

Ó, hivatalosan is utálta ezt a rohadékot.

Vérző orrára téve a kezét, elkezdett hozzávágni dolgokat – növényeket, könyveket, dísztárgyakat. Üvegek törtek össze. Porcelánok. Könyvek puffantak a padlóra.

Aztán a fickó újra rajta volt, a gyenge pontjait célozva meg.

A lány mély levegőt vett, ahogy a fájdalom felfelé száguldott a bordáin, hála egy erős testütésnek. Egek, nehéz volt elszakadni a fájdalomtól, bár ez valószínűleg azért volt, mert nem volt adrenalin, ami tompította volna.

A lehető legjobban átlélegezte magát rajta, miközben ismét összeakasztották a szarvaikat. Meleg, bíborvörös folyadék csorgott le a szeme feletti vágásból, elhomályosítva a látását. Így sikerült a trükkös fattyúnak meglepnie őt. Egy kegyetlen ütés az arcára oldalra lendítette a fejét.

Árnyékok kúsztak a látószöge szélén. Wynter többször is erősen pislogott, küzdve a sötét foltok ellen. Megropogtatta az állkapcsát, vér ízét érezve a szájában. Ami csak még jobban felbosszantotta. Ráköpött a férfira.

A férfi köpködni kezdett, amikor a vöröses nyál az arcára fröccsent. Kihasználva a férfi szétszórtságát, Wynter ököllel a torkába vágott, és élesen felrántotta a térdét a golyóihoz.

Saul tüdőjéből kiszaladt a lélegzet. A fájdalomtól eltorzult arccal kétrét görnyedt. A nő újra behúzott neki, ezúttal a törött orrára csapott a tenyerével.

A férfi durván káromkodott, és gyilkos pillantást villantott a nőre.

Öklét összeszorítva, a nő nekiesett...

És felegyenesedett az ágyban.

A szemei kitágultak, amikor eltalálta a valóság. Ó, az a gyáva faszfej visszavonult. Megint.

Cain megmoccant, gyorsan pislogott, ahogy a nőre koncentrált. – Mi a baj? – kérdezte rekedten, az egyik könyökére támaszkodva. – Rosszat álmodtál?

– Mondhatni. – Számba vette magát. Nem voltak fájdalmai vagy sérülései – ezek mind az álom birodalmára korlátozódtak, ami azt jelentette, hogy Saulnak sem voltak sebei. Ugh. – Letépem annak a pöcsnek a farkát, esküszöm!

Cain könnyedén megszorította a csípőjét. – Milyen pöcsnek?

– Saulnak – vicsorogta gyakorlatilag. – Behatolt az álmomba, csapdába ejtett benne, aztán megpróbált megölni.

Cain teljesen mozdulatlanná merevedett, gyorsan teljes éber állapotba került. Egy ismerős, meghatározhatatlan valami mozgott a szeme mögött. Kecsesen felült, teljesen a lányra koncentrálva, azon az intenzív módon, ahogyan szokott. – Mondd ezt még egyszer!

Wynter gyorsan elmagyarázta, mi történt. – Azt hitte, hogy így fölénybe kerül. Amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy eltervezte, a Saulra jellemző módon visszavonult.

Káromkodva, Cain az ölébe húzta a nőt, hogy körbevegye, majd a nyakába temette az arcát. – Megölöm őt!

– Oké. De addig nem, amíg le nem téptem a farkát – ezt teljesen komolyan gondoltam!