13.-14. Fejezet

 

13

 

 

Következő délután Cain meghívta a többi Ősit a várába. Miközben a hosszú ebédlőasztal körül ültek, elmesélte nekik Saul legutóbbi Wynter elleni támadását. A hangja hűvös és nyugodt volt, nem árult el semmit abból a haragból, ami a csontjai körül kavargott. A nője egy álom csapdájába esett, ahol kegyetlenül megtámadták... ő pedig mellette aludt, boldog tudatlanságban.

Mellette Azazel halkan füttyentett. – Merész húzás.

Cain felmordult. – Saul úgy gondolta, hogy ha őt és Wyntert is megfosztják a hatalmuktól, akkor előnybe kerül. Tévedett. Wyntert kiképezték a közelharcra is, nem csupán a vívásra és a mágikus küzdelemre. – Cain nem is lehetett volna hálásabb ezért.

Azazel szája felfelé görbült. – Vagány a boszorkányod!

– Inkább „szerencsés” – fintorgott Ishtar az orra alatt.

Cain kényszerítette magát, hogy kifejezéstelen maradjon az arca, de a belső lénye kemény pillantást vetett rá. A nőnek tényleg volt bőr a képén, hogy lazán besétáljon az ebédlőjébe, mint akinek semmi gondja, és ravasz kis megjegyzéseket tegyen, amikor olyan hevesen elárulta őt.

Megérkezése óta többször is zavart pillantásokat vetett rá onnan, ahol az asztal másik végén ült. Kétségtelenül azon tűnődött, miért nem szembesítette őt a Wynternél tett látogatása miatt. Erre is hamarosan rá fognak térni.

– Biztos tud álomjárni – mondta Lilith, aki Cain másik oldalán ült. – Jelentős képesség. Nem egyszerű eltéríteni egy álmot. Különösen, ha távolról csinálod. Lényegében feltöröd egy ember tudatát – valamit, aminek nincsenek fizikai tulajdonságai, és így ebben az értelemben olyan, mint egy online információfelhő –, megkerülve a mentális gátjait.

Seth, aki közvetlenül Cainnel szemben ült, kissé elkomorult. – De ha megvan a képessége, hogy besétáljon egy ember álmaiba, miért nem térítette el már hamarabb?

– Ha álmában ölné meg, azzal csak kómába esne – emlékeztette Cain. – Saul ki akarja iktatni őt.

– Az, hogy hajlandó megelégedni azzal, hogy kómába ejtse, azt mutatja, a fickó rájött, hogy nem olyan könnyű célpont, hogy kiiktassa – mondta Azazel. – Elég sokáig tartott neki.

– Aggódnunk kellene amiatt, hogy esetleg megpróbál majd a mi álmainkban járni? – kérdezte Inanna.

Mellette Dantalion megrázta a fejét. – Soha nem sikerülne neki. Még egy Aeon sem elég erős ahhoz, hogy áthatoljon egy Ősi mentális pajzsán.

Lilith Cainre nézett. – Újra meg fogja támadni a hitvesed álmait, és legközelebb jobban fel lesz készülve.

– Lehet, hogy megpróbálja – mondta Cain. – Nem fog sikerrel járni. Wynter boszorkány, emlékszel? Egy talizmánt szándékozik készíteni, amit a párnája alá tesz, hogy megvédje az álmait a betolakodóktól. Biztos benne, hogy működni fog.

– Ez is valami, gondolom – mondta Seth. – Örülök, hogy jól van.

Cain tekintete Ishtarra siklott. – Biztosan te is ugyanilyen megkönnyebbült vagy, hogy Wynter életben van. Végül is, annak ellenére, hogy tegnap milyen látványosan elbuktál, valószínűleg még nem vesztetted el a reményt, hogy meg tudod győzni, hogy adja fel magát az Aeonoknak.

Csend lett.

Ishtar felemelte az állát egy egyszerre gőgös és védekező mozdulattal, de nem szólt semmit.

Inanna a húgára pislogott. – Te… megpróbáltad rábeszélni, hogy adja fel magát az Aeonoknak?

Ishtar arcán elkeseredettség suhant át. – Tudhattam volna, hogy a boszorkány nyafogni fog neked emiatt! – mondta Cainnek.

– Tudtad, hogy elmondja nekem, ha nem sikerül meggyőznöd, hogy távozzon – mondta Cain, és érezte, hogy megkeményedik az arca. – De mégis megkockáztattad, nyilvánvalóan bízva abban, hogy meg tudod győzni, hogy a te szempontjaid szerint lássa a dolgokat. Nem olyan könnyen manipulálható, mint ahogy azt feltételezed.

Ishtar szipogott. – Én ebben nem lennék túl biztos. Beleegyezett, hogy olyasvalaki hitvese legyen, akit alig ismer, nem igaz? Teljesen tisztában van vele, hogy titkokat rejtegetsz, mégis sikerült manipulálnod, hogy elfogadja az igényedet.

– Te továbbra is olyan sok szempontból gyengének látod Wyntert...

– Mert az is! És mégis hajlandó vagy az ő biztonságát a sajátod elé helyezni. Nos, ő nem volt hajlandó ugyanezt megtenni érted, nem igaz? Nem, ő inkább úgy döntött, hogy az Ördög Bölcsőjében marad, még akkor is, ha tudta, milyen következményekkel járna ez rád nézve.

Inanna hitetlenkedve ingatta a fejét. – Nem tudom elhinni, hogy ilyen módon hátba támadtad Caint!

Ishtar legyintett, tekintete körbejárt az asztal körül. – Mindannyian túlságosan féltek tőle ahhoz, hogy erőltessétek a dolgot. Én nem.

– Pedig kellene – mondta neki Cain, a hangja csípős volt. – Wynter a hitvesem. Úgy láttad jónak, hogy arra ösztönözd, hogy ne csak elhagyjon engem, de veszélybe is sodorja magát. Azt hitted, hogy ezért nem fogsz megfizetni?

A nő nevetségesnek kinéző pillantást vetett rá. – Soha nem ártanál nekem, Cain!

A férfi pislogott. – El sem tudom képzelni, miért gondolod ezt! – Valójában, abban a pillanatban semmi sem okozna neki nagyobb örömet, mint kitörni a nő karcsú nyakát.

– Nem csak gondolom. Tudom! És fogalmam sincs, miért haragszol annyira azért, amit tettem! Tisztában vagyok vele, hogy nagyon kedveled ezt a bizonyos játékszert, de végül is ő is csak egy játékszer. Cserélhető. Eltörhető. Biztos, hogy elveszíti az újdonság erejét.

Komolyan gondolta? – A játékokra nem tartanak igényt, mint hitvesekre.

– Ő csupán egy ideiglenes kiegészítő az életedben. Nem lesz tartós. Nem is maradhat. De te és én? Mindig is részei leszünk egymás életének. Sok mindenen mentünk keresztül együtt. A dolgok most feszültek közöttünk, de ez nem változtat a valóságon, hogy a magad módján törődsz velem.

Tiszta döbbenet árasztotta el Caint, harcolva a dühével az elsőségért.

Seth leesett állal nézett Cainre. – Őszintén hisz ebben!

Azazel a plafonra pillantott. – Amikor azt hiszed, hogy valaki már nem lehet ennél tébolyultabb...

Cain lustán kopogtatott az ujjaival az asztalon. – Az a baj a valósággal, Ishtar, hogy szubjektív. Nem rögzített. Nem tényszerű. Nem elfogulatlan. Lehet, hogy a te valóságodban törődöm veled. De az én valóságomban? Az egyetlen nő, akivel valaha is törődtem, az Wynter. Nem csak azért ölnék, hogy megtarthassam, de bárkit megölnék – úgy értem mindenkit –, aki elveszi tőlem. Ne kételkedj abban, hogy ebbe te is beletartozol!

A nő arca lángolt. – Hazudsz magadnak! Ha őszintén dühös lettél volna amiatt, amit a boszorkánynak mondtam, akkor tegnap este betörtél volna a váramba, és számon kértél volna. De nem tetted.

Gúnyos mosoly ívelt Cain szájára, és megkérdezte: – Micsoda, inkább választanék egy estét, hogy veled ordibáljak, minthogy addig keféljek a hitvesemmel, amíg járni sem tud? Azt hiszem, nem.

Ishtar tekintete olyan gyémántkemény lett, mint az arca. – Rohadék! – köpte ki.

– Mindig is az volt a szokásod, hogy provokáltál, hogy szembeszálljak veled – csak így tudtál rávenni, hogy eljöjjek hozzád. Mostanában arra vetemedtél, hogy Wyntert használva próbálsz meg bosszantani, szereted, hogy elránthatsz tőle; hogy te jársz a fejemben, amíg vele vagyok... mintha egyáltalán lehetséges lenne, hogy ne ő vegye el az egész figyelmemet. De ezúttal túl messzire mentél, Ishtar!

Sóhajtott, mintha a férfi drámai lenne. – Nem mintha megtette volna, amit javasoltam, nem igaz?

És akkor büntetlenül kellene hagynia őt? Ezt hitte? Hihetetlen! – Nem számít. Lényegében átbasztál engem. Tomboltam, amikor először hallottam. De miután lenyugodtam, megértettem, hogy Wynter miért találta az egészet olyan kicsinyesnek és mulatságosnak. Jót nevettünk rajta. Rajtad. Arról, hogy milyen szánalmasan megszállottja lettél annak, hogy elválassz engem és a hitvesemet, csak azért, hogy csillapítsd a saját egódat.

A nő szemei valósággal csillogtak a dühtől. – Túl sokat képzelsz magadról, Cain!

– Bagoly, veréb, nagy fej – mormolta Azazel.

Valóban, de Ishtar öntudata nem volt finomra hangolva. – Nem hiszem, hogy felfogtad, mennyire átlátszó vagy – mondta neki Cain. – És nem is érdekel. Ami viszont érdekel, az az, hogy nyilvánvalóan nem bízhatok benned, hogy nem árulsz el.

A nő összevonta a szemöldökét. – Nem árultalak el!

– Mi másnak neveznéd azt, hogy a hátam mögött sunyi módon kényszeríted a hitvesemet, hogy veszélybe sodorja magát?

– Én az Ősiek egészére gondoltam.

Lószart! – Magadra gondoltál, mint mindig. És ha engem ilyen meggondolatlanul elárulsz, nem bízom abban, hogy ebben a teremben senki mást nem fogsz elárulni. Vagy velünk vagy, vagy ellenünk, Ishtar. Nincs köztes megoldás.

– Ne fújd fel ezt túl nagyra! – vágott vissza Ishtar. – Azt tettem, amit meg kellett tenni. Lehet, hogy egyikőtök sem akarja bevallani, de mindannyian megértitek az okaimat.

Inanna szomorúan megcsóválta a fejét. – Ó, Ishtar! Az ember nem tehet arról, amit érez, ezért nem hibáztathatlak, ha úgy érzed, hogy meg kell hajolnunk az Aeonok követelései előtt. Megértem a félelmedet. De az ember teljes mértékben felelős azért, hogy hogyan cselekszik az érzései alapján. Cainnek igaza van, elárultad őt.

Ishtar álla leesett. – Te inkább mellé állnál, mint mellém?

– Nem kellene, hogy szükség legyen pártállásra – vágott közbe Seth, megfeszült állkapoccsal.

Lilith bólintott. – Különösen most, amikor elengedhetetlen, hogy összefogjunk.

Inanna fáradtan sóhajtott egyet. – Mindannyiunkat cserben hagytál, Ishtar. Magadat is cserben hagytad.

Ishtar mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, és a hajába túrt a kezével. – Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy ez a ketrec egyre kisebb lesz! Már most is úgy érzem, hogy néha nem kapok levegőt.

– Ez nem kifogás – mondta Azazel. – Nem igazolja azt, amit tettél.

Ishtar Azazel szemébe nézett. – Tényleg elcserélnéd egy halandó életét a mi épelméjűségünkért? Mert ezt az épelméjűséget el fogjuk veszíteni, ha az Aeonok megteszik, amivel fenyegettek.

Cain összevont szemöldökkel nézett rá. – Úgy beszélsz, mintha ez valamiféle demokrácia lenne! Nem számítana, ha mind a hatan engedni akarnátok az Aeonok követeléseinek, nem adnám át a hitvesemet sem nekik, sem másnak!

– Nem fog senki erre kérni – mondta Dantalion. – Ahogy már megbeszéltük, az, hogy behódoljunk az Aeonoknak és megalázkodjunk előttük, nem megoldás egyik problémánkra sem.

A többi Ősi bólintott, kivéve Ishtart.

Ő sziszegett. – Ezt nem gondolhatjátok komolyan!

– Tudod – kezdte Cain –, Wynter volt az, aki meggyőzött, hogy ne öljelek meg! Igaza van abban, hogy mind a heten együtt kell kiállnunk az Aeonok ellen, ha jönnek. De ha még egy rossz lépést teszel, ami őt illeti, szenvedni fogsz, Ishtar! Súlyosan. Ehhez nem kell megölnöm téged.

Nyelt egyet. – Cain...

– Itt egyetlen személy sem tiltakozna ellene. Főleg, ha másodszor is elárulnál. Ha valóban fontos neked az életed, akkor hallgatni fogsz rám ebben! – Cain szünetet tartott. – Ó, és azt tanácsolnám, hogy ne cirkuszolj az általam kiszabott büntetés miatt.

A nő megdermedt. – Büntetés?

– Ahogy mondtam, nem kell megölnöm téged ahhoz, hogy szenvedj.

Ishtar egy hosszú pillanatig bámult rá. – Mit tettél?

– Nos, megkérdeztem magamtól... mit értékel Ishtar a legjobban magán és Inannán kívül? Szereted olyan dolgokkal körülvenni magad, amiktől jól érzed magad, ugye? Bármennyire is sekélyes és anyagias, a hálószobád tartalma többet számít neked, mint bármelyik ember az életedben. A régi, az új, a divatos és a szentimentális dolgokból álló gyűjtemény a büszkeséged és az örömöd. Annyi ruha, annyi cipő, annyi táska, annyi gyűjtői tárgy, annyi emléktárgy. Mind hamuvá vált.

A nő elsápadt. – Hazudsz!

– Számtalanszor figyelmeztettelek, hogy hagyd békén Wyntert. Tényleg hallgatnod kellett volna rám!

Ishtar felpattant a helyéről, és elmosódva elhagyta a szobát.

Azazel Cainre nézett. – Tényleg mindent elpusztítottál a hálószobájában?

– Az utolsó pár zokniig – erősítette meg Cain.

Inanna felsóhajtott. – Rövidesen ki fogja bőgni a szemét. Lehet, hogy másnak nem tűnik olyan nagy ügynek, de a gyűjtemény, amit oly régen elkezdett, valóban fontos volt neki. Azt mondhatnám, hogy ezzel el is érted a célodat, Cain.

Igen, ő is így gondolta. – Reméljük az ő érdekében, hogy nem kell újra megtennem.

 

*

 

Wynter a gyógynövényes talizmánt a párna alá helyezte, ami Cain ágyának az ő oldalára került. Anabel és Delilah segítettek neki elkészíteni, a gyógynövényekről és bájitalokról való tudásuk jobb volt, mint az övé. Ők hárman együtt az egész szövetség számára is készítettek talizmánokat.

Delilah a biztonság kedvéért még egy védőbűbájt is tett a tudatukra – ez lényegében megvastagította a természetes mentális gátjaikat. A bűbáj hamar elmúlik, de könnyen meg lehetett ismételni minden nap. Wynter nem kockáztatta, hogy Saul esetleg rajtuk keresztül gondolna lecsapni rá.

– Biztos vagy benne, hogy működni fog? – kérdezte Cain, miközben elkezdte kigombolni az ingét.

A nő tekintete a férfi mellkasára esett. Hagyta, hogy élvezze a látványt, ahogy a kemény izmokra feszülő, sima, tetovált bőr a tekintete elé tárult. A fenébe is, ha a vére nem forrósodott fel. A teste annyira teljesen könnyen a férfié volt. – Teljesen biztos – felelte végül. – Anabel és Delilah is egyetértett.

– Gondolom, a szövetséged nem fogadta jól a hírt Saul támadásáról.

– Epikus módon elvesztették a fejüket. – El tudta képzelni, hogy Ishtar is így tett, miután felfedezte, hogy a hálószobájában lévő összes holmija megsemmisült. Ha! Wynter azonban nem mondott ennyit. Nem akart ma este arról a ribancról beszélni. – Biztos vagy benne, hogy a fickónak nincs esélye eltéríteni a te álmodat?

Cain kibújt az ingéből, és hagyta, hogy az a padlóra hulljon. – Soha nem sikerülne neki behatolnia egy Ősi tudatába!

Bízva a szavában, így szólt: – Oké! Akkor nagyon remélem, hogy most már továbbléphetünk erről a témáról, mert éppen egy kicsit lefoglal a tárgyiasításod.

A férfi egy kuncogást adott ki, amely tiszta férfiúi elégedettségtől morajlott. – Mivel rólad van szó, elnézem a dolgot.

Miközben nézte, ahogy a férfi levetkőzik, Wynter is bugyira vetkőzött. Megragadta a fehérneműje derékrészét, készen arra, hogy lecsúsztassa a lábáról, de ekkor a férfi megrázta a fejét.

– Szeretem kicsomagolni a saját ajándékaimat – mondta neki, gyönyörűen meztelenül, vigyázzban álló farokkal. – Fordulj meg! – Ez közel sem kérés volt. Egyértelmű utasítás volt, amelyből áradt a dominancia és a tekintély.

A nő megfordult. – Öregem, elájulnak tőled a hormonjaim!

A férfi ismét felkuncogott, és meleg, erőteljes testének elejét a lány hátához nyomta. A farka forrón és keményen simult a nőhöz. – Jó tudni! – Lecsúsztatta a kezét Wynter oldalán, és csak az ujjbegyeit süllyesztette a bugyijának derékrészébe. – Gondolkodtál már azon a kérésen, amit néhány napja tettem?

Wynter meghökkenten pislogott, nem számított rá, hogy a férfi ilyen pillanatban veti fel a témát. Pedig kellett volna. Szerette váratlanul érni őt. – Olyan lazán mondod ezt, mintha azt kérdezted volna, hogy adok-e kulcsot a házamhoz. Teljes jogot akarsz a lelkemhez!

– Biztosítékot akarok, hogy Kali nem vehet el tőlem – mondta, az ujjbegyeit éppen csak a nő bugyijában tartva, miközben a keze az elülső részére mozdult.

– Ami ugyanazt jelenti. – A nő figyelte, ahogy Cain nagyon lassan az egyik kezét teljesen a bugyijába csúsztatja, majd gyengéden megtapogatja a punciját. Nyelt egy nagyot, érezte, ahogy nedvesedni kezd. – Több időre van szükségem, hogy átgondoljam.

– Hmm. – A férfi a fogaival Wynter vállát karistolta. – Gondolkodtál már rajta? Vagy félretoltad?

– Gondolkoztam rajta, csak... Ez nem pusztán egy nem túl egyszerű eset, hogy eldöntsem, eladom-e neked a lelkemet. Vannak más dolgok is, amiket mérlegelni kell.

– Például? – kérdezte, szabad kezét a lány melle köré zárva.

Wynter élesen levegőt vett, és a férfi felé hajolt. Cain nem játszott a mellével, ahogyan a punciját sem simogatta. Egyszerűen ott pihentette a kezét, ahol volt, merészen és birtoklóan.

– A halhatatlanság nem pusztán megállítja az ember öregedését – mondta. – Bizonyos változásokat okoz, amikor beáll a sejtjeikbe. Leginkább fizikailag erősebbé teszi az embereket, meg minden ilyesmi. Nem tudom, hogy a halhatatlanság milyen hatással lenne egy visszatérőre, vagy hogy hatással lenne-e a szörnyre, aminek a gazdája vagyok. – Megkérdezte Kalit, de az istenség nem jött el hozzá álmában beszélgetni, vagy válaszolt más módon.

– A halhatatlanság okozhat bizonyos változásokat – ismerte el. – De soha nem gyengíti az embereket. Nem látom előre, hogy megfosztana téged bármelyik, a visszatérésen alapuló képességedtől. Ami a szörnyetegedet illeti... Nem hiszem, hogy ez hatással lenne rá. Nincs beépülve a sejtjeidbe. Ez egy független entitás. Egy halhatatlant ugyanolyan könnyen használhatna hordozónak, mint egy halandót.

A lány felzihált, amikor a férfi megsimogatta kemény mellbimbóját. – Vannak dolgok, amiket még nem mondtam el neked. Mi van, ha nem tetszik, amit hallasz?

A férfi hosszan tartó csókot nyomott a nyakára. – Akkor nem fog tetszeni. De továbbra is akarni foglak.

A lány lehunyta a szemét. – Én nem vagyok valami természetes, Cain! Még csak nem is igazán élek. – A szíve talán dobogott, de ez nem változtatott azon, hogy nem volt se élő, se halott, de még csak nem is élőhalott.

– Élőnek érződsz – mondta a mellét gyúrva. – Puha. Meleg. Érzékeny. – Végigcsókolta a nyakát, és nyelvével végigsimított a fülcimpáján. – Nem akarsz velem maradni? Örökre velem lenni?

A lány felnyögött, amikor a férfi az egyik ujját a redői közé csúsztatta, és röviden belé süllyesztette. – Nagyon remélem, nem gondolod, hogy csábítással veszel rá, hogy eladjam a lelkemet!

– Nem akarom kicsábítani belőled a beleegyezésedet! Azt akarom, hogy beleegyezz, mert én vagyok az, akit akarsz, és mindig is akarni fogsz! – A nő füléhez tapasztotta a száját. – És bele fogsz egyezni! Mindketten tudjuk, hogy ez csak idő kérdése. – Két ujját beledugta a puncijába.

– Bassza meg! – tört ki a Wynterből, érezve, ahogy a belső falai lüktetnek. A fattyú minden gyengéd, lusta érintésével egy meleg, bolyhos, szexuálisan frusztráló helyre csalta.

Elengedve a mellét, könnyedén letépte a nő bugyiját, mintha csak átkozott papírból lett volna. Wynter nem tudott hazudni, ez a könnyed, laza erő teljesen beindította.

Cain keze a nő hajába fúródott, összeszorította az öklét, és erősen meghúzta, egy gyors mozdulattal hátrarántva a fejét. – Sziszegj rám, amennyit csak akarsz, tudom, hogy szereted, ha fáj!

Wynter nyöszörgött, miközben a férfi lassan kihúzta az ujjait a puncijából. Úgy látszik, a fickó kedvet kapott ahhoz, hogy szórakozzon a fejével, mert folyton félrevezette – hagyta, hogy várjon valamit, aztán elvette tőle.

Megszopogatta a lány fülcimpáját, és hagyta, hogy a haja kicsússzon a kezéből. – Hajolj előre!

A parancsra a lány majdnem megrándult. Teljesen készen állt arra, hogy hátulról dugják meg, megtette, amit a férfi mondott neki, és a kezeit laposan a matracra tette.

A férfi hümmögött. – Milyen szép látvány!

Wynter megnyalta az ajkait, teste várakozástól vibrált. De... nem történt semmi. A férfi még csak nem is ért hozzá, nemhogy mélyen belé hatolt volna. A nő hátrapillantott rá a válla fölött, és azt látta, hogy a férfi összefont karokkal bámulja őt. – Belém fogod dugni a farkadat?

A férfi megvonta a vállát. – Valószínűleg.

Valószínűleg!?

– Csábító, hogy inkább kiverjem, és rád élvezzek, miközben így előre vagy hajolva, és később majd talán megduglak.

Esetleg hihette volna azt, hogy a férfi csak fel akarja hergelni, ha nem tudta volna tapasztalatból, hogy teljesen képes arra, hogy néhány órára szexuális káoszban hagyja. Ilyen volt egy elmebeteg szadista élete.

Később majd stílusosan kárpótolja – mindig így tett. De ő nem később akart kielégülni. Most akart elélvezni.

Wynter ökölbe szorította az ujjait, és az ágyneműt markolászta. A könyörgésnek nem lett volna hatása Cainre. A fenyegetés ugyanolyan haszontalan lenne. Az alkudozás sem működne. És a túlzott megalázkodás ugyanúgy nem vezetne eredménye. Nem lehetett „kijátszani” Caint. Ha ő volt a főnök, akkor ő volt a főnök. Ami nagyjából mindig így volt.

– Tudom, mit szeretnél, ha inkább tennék, de a helyzet az – átsuhant ujjaival a lány síkos redői között –, ha most magamévá teszlek, az nagyon intenzív lesz.

Cain számára az „intenzív” nem azt jelentette, hogy „durva”. Azt jelentette, hogy megőrjíti a nőt – általában az orgazmus megtagadásával, túl sok incselkedéssel és azzal, hogy nem kapkodja el a dolgot.

– Gondolod, hogy elbírsz vele, vagy inkább azt szeretnéd, hogy kiverjem rád, hogy elvegyem a feszültség élét?

A nő megnyalta az ajkát. – Megbirkózom vele.

– Jó kislány! – A férfi széttárta a kezét a lány combján, és végigsimított a fenekén. – Gyors figyelmeztetés, kész káosz leszel, mire végzek. Megdugom a fejedet, a testedet és a lelkedet. És addig nem hagyom abba, amíg a torkod nem fáj a sikoltozástól.

A gyönyör apró elektromos szikrái végigszökdécseltek Wynter lelkén, recsegtek és pattogtak. Wynter felsikoltott. Az izmai megrándultak. A bőre bizsergett. Minden egyes szőrszála felállt.

– El akarom foglalni az elméd minden zugát – mondta, miközben makkját végigcsúsztatta lány redői között. – Amíg minden gondolat, ami átjárja, az enyém nem lesz. – Farkának széles hegyét a nő puncijába nyomta, mintegy két centi mélyen... de aztán visszahúzódott.

A kurva anyját!

Dekadens gyönyör áradata hömpölygött a lelkében, mint egy patak vize, pont amikor Cain teste átölelte az övét. Gyengéd ujjak köröztek a mellbimbón, de sosem értek egészen hozzájuk. A kemény bimbók a fájdalomig feszültek. A mellei duzzadtnak és fájdalmasnak érződtek, és, a rohadt életbe, miért nem szorította meg őket, vagy valami?

Hideg, bizsergető hullám gördült végig a lelkén. Wynter felzihált. Jesszus, nem számított hidegre. Nem gondolta volna...

A férfi mélyre süllyedt a farkával, orgazmusba taszítva a lányt, amely végigsöpört a testén, és sikolyt rántott ki belőle.

Ó, úgy látszik, ma este nem lesz orgazmustagadás. Nagyszerű.

– Imádom nézni, ahogy elélvezel – mondta, miközben lassan hátraemelte a csípőjét.

Aztán ismét teljesen visszahúzta a farkát.

Nem, nem, nem, nem, meg kellett őt dugnia.

– Cain, ne... – Jéghideg érzés fröccsent a lelkére, amit gyorsan tüzes rebbenések követtek. A kombináció... Egek, nem tudta, hogyan dolgozza fel. A férfi újra és újra megtette, felfelé haladva az intenzitás skáláján, de aztán visszavett.

Wynter szíve száguldott a mellkasában. A tüdeje levegőért égett. A bőre kellemetlenül forrónak tűnt.

Tompa körmök karcolták a hátát, sziszegést csikarva ki belőle. De aztán a férfi keze megsimogatta, lágyan és biztosan, és miközben végigsimította, felfedezte és ingerelte. Ingerelte. Frusztrált nyögés súrolta kiszáradt torkát.

A férfi villámgyors ostorcsapásokkal – hol forró, hol hideg, hol kemény, hol könnyű – suhintotta a lelkét. Nem volt követhető minta; nem lehetett kitalálni, mi következik.

Wynter összeszorította a szemét, annyira kibillent a mentális egyensúlyából, hogy már nem tudta rendezni a gondolatait. A teste az orgazmus szélén lógott, és kétségbeesetten üldözni akarta, de nem tudta.

Cain keze élesen a fenekére csapott. A lány felkapta a fejét a döbbenettől. Élvezte a csípést, és felkészült a továbbiakra. De a „több” nem jött. Semmi…

Két ujjal hatolt a puncijába, miközben ismét a fenekére csapott, és a lány elélvezett egy újabb sikollyal.

Lélegzetért kapkodott, miközben leért a magasból, izmai remegtek. – Cain... – Megrándult egy szúrós ütéstől a lelkére. Jött még egy, majd még egy, ahogy a férfi eléggé megpaskolta a lényét. Mindeközben lágyan végigsimított ujjbegyeivel a hátán. A durva és a gyengéd keveredése teljesen összezavarta az elméjét.

Újabb érzések támadtak rá. Elvesztette minden időérzékét, ahogy a lelkét simogatták, korbácsolták, nyalogatták és karistolták. Annyi élvezet, annyi fájdalom, annyi kínzás.

Nem hitte volna, hogy képes lesz újra elélvezni, de mégis megtörtént. Kétszer. És a férfi még mindig nem hagyta abba az ingerlést. Folytatta. És Wynter felfedezte, hogy az orgazmus megtagadásánál is kínzóbb, ha egyik kielégülést a másik után dobják, anélkül, hogy megdugnák.

Annyi endorfin árasztotta el, hogy alig volt magánál. Kábultan. Lebegve. Nem, fuldokolva.

– Úgy érzed, hogy a fejed már alaposan össze van zavarva?

Wynter csak bólintani tudott. Nem lehetett szavakkal kifejezni. A szinapszisai kisültek. Az agya rövidre zárt. Minden szinten túlérzékeny volt.

Nem bírta tovább. Egyszerűen nem bírta. Zokogás tört ki belőle, mielőtt visszanyelhette volna.

Cain ismét fölé hajolt. – Sssh, jól csináltad! Mint mindig. – Egyik karját lazán a nyaka köré csúsztatta, míg a másik a dereka köré siklott – körülvette, átölelte, ketrecbe zárta, és ettől Wynter egyszerre érezte magát biztonságban és beindultnak.

– Most megduglak, de belül annyira duzzadt vagy, hogy ez fájhat. – Belenyomta a farkát a nő puncijába, mélyre hatolt, és, basszus, igen, fájt. – Na, megvagyunk! – Egy csókot nyomott a lány arcára. – Tudod, annyira keményen el fogsz élvezni!

A lány megrázta a fejét, eléggé biztos volt benne, hogy nem lesz képes még egyszer megtenni.

– Ó, el fogsz! – Végighúzta a száját a lány torkán. – Én is. – Beleharapott a nyakába, és megmozdult.

Cain felnyögött a nedves hangokra, amelyeket a nő puncija kiadott, ahogy a farkát szívta. Kurvára be volt nedvesedve. Tűzforró. Szinte elviselhetetlenül feszes volt, annyira megduzzadt.

Abban a pillanatban semmi visszafogottság sem volt benne. Vademberként, vadul és agresszívan tette magáévá a nőt, bízva abban, hogy szólni fog, ha túl sok volt. Minden egyes dühödt lökéstől a lány teste megrándult, a mellei pedig ugráltak.

A fogaival erősen szorította a nyakát, a teremtménye sürgette – az nem akart mást, csak egy nagyot harapni.

A nő belső izmai folyamatosan görcsösen feszültek és szorultak, egyre közelebb és közelebb sodorva őt a felszabaduláshoz. Fojtott nyögései és ziháló nyöszörgései Cain golyóit nyaldosták. Az illata elárasztotta és megtöltötte a tüdejét, édes és kábító. Egy kibaszott drog volt.

Az irányítás talán mindig is az ő kezében fog maradni, de a nő rohadtul birtokolta őt. Elfogyasztotta. Megrészegítette.

– Közel vagyok, bébi! De neked kell előbb odaérned. – A csiklójával játszott, és lecsapott a lelkére egy gyönyör/fájdalom szúrásával.

A nő feje felemelkedett, belső izmai összeszorultak Cain farkán, és egy sikoly szakadt ki a torkából.

Morogva, erősebben és gyorsabban döfködve dugta a punciját, mert az kibaszottul az övé volt. Aztán spermáját a lányba lövellve, elélvezett.

 

14

 

 

A pörkölttől elpilledve, Wynter hátradőlt volna, ha nem egy padon ült volna. – Ez aztán jól esett!

– Tényleg gyakrabban kellene itt ennünk – mondta mellette Delilah, összedörzsölve a kezét, hogy megszabaduljon a pitemorzsáktól. A bárból harsogó nevetés hallatszott, amely sokkal forgalmasabb volt, mint amikor másfél órával ezelőtt megérkeztek. – Még akkor is, ha komolyan hangos itt bent – tette hozzá.

Mivel szabadnapjuk volt, bevásároltak, majd úgy döntöttek, hogy a kocsmában vacsoráznak. Nem volt messze a házikótól, és elég népszerű volt. Ráadásul teljesen visszavezetett a középkorba. A fények olajlámpásokban pislákoltak. A kandalló fölött egy üst pörkölt lógott. A levegő elég meleg volt ahhoz, hogy fullasztó legyen, de a nyitott redőnyökön átfújó szellő segített.

A legtöbb vendég a hosszú, fából készült asztaloknál ült. Mások a pultnál álltak, vagy a kandalló melletti ülőhelyen pihentek. A felszolgálók ide-oda jártak, felvették a rendeléseket, kiszállították az ételt, és eltakarították az edényeket.

Füst, sülő kenyér, sülő hús és erjesztett italok illata lengte be a levegőt. A vendégek csevegése és nevetése mellett, lángok pattogása és az üstből a tűzbe löttyenő pörkölt szisszenése hallatszott.

– Oké, meg kell kérdeznem! – tört ki Xavierből, a Wynterrel szemben lévő helyéről, miközben tekintetét a nőre szegezte. – És ne légy elzárkózó ebben a kérdésben! Csak gondold végig. Egy egytől tízig terjedő skálán mennyire lennél dühös, ha megölném azt a faszfej mágust ott? – Röviden a kocsma főpultosára siklott a tekintete.

Wynter felsóhajtott. Tényleg nem kellett sok ahhoz, hogy Xavier valakit halálos ítéletre érdemesnek tartson – valami, amin dolgozott vele, de nem volt könnyű, amikor a neveltetése miatt kissé torz lelkiismeret-furdalás alakult ki nála.

– Tudod, olyan büszke voltam, amikor nem kértél engedélyt a kivégzésére, miután azt mondta, hogy ne randizz a húgával – mondta neki Wynter. – Azt hittem, hogy talán te és én haladunk előre. Most már látom, hogy ez csupán vágyálom volt a részemről.

– Nem mintha hiányozna – mondta Xavier.

Wynter felhorkant. – Ó, szerintem a többi mágus Will konklávéjában teljes mértékben észrevenné, hogy eltűnt a sámánjuk.

– Nem tudnád legalább egy kis időre csapdába ejteni az alvilágban?

– Milyen alapon? Azon kívül, hogy nem kedveled őt, és azon kívül, hogy „kölyöknek” szólít, és egyik sem ok arra, hogy valaki meghaljon.

Xavier az asztalra könyökölt. – Rendben, mi a helyzet azzal a baromságos pletykával, amit rólam terjesztett?

Wynter érezte, hogy összehúzódik a szemöldöke.

– Milyen pletyka?

– Hogy megrögzött hazudozó vagyok, akinek nem lehet megbízni a szavában.

– Ez nem éppen baromság.

A férfi savanyú pillantást vetett rá. – Attól még a Driskel név besározása.

– A vezetékneved Gamble.

Lassan pislogott egyet. – Elfelejtettem, hogy ezt tudtad.

– Megpróbálhatnál egy kicsit hálás lenni. – Mellette Hattie felemelte a korsó sört, és megtöltötte a poharát. – Küldött neked egy italt.

Xavier arcán megrándult egy izom. – Egy pohár tejet, mert, úgy látszik, „azt isznak a kisgyerekek”. És senkit sem érdekel, hogy megakadályozta, hogy Elenával randizzak?

– Nem érdekel téged – mondta Anabel, aki Wynter másik oldalán ült. – Elvitted egy randira, és még az igazi nevedet sem mondtad meg neki. Neked csak az nem tetszik, hogy beleszólt.

– Hát, nem volt hozzá joga! – erősködött Xavier.

– Nem hibáztathatod Willt őszintén azért, mert meg akarja védeni a húgát – mondta Anabel. – Mi lett volna, ha én, Wyn vagy Del egy olyan sráccal mentünk volna randizni, aki végig hazudott nekünk, szó szerint mindenről.

– Nem avatkoznék bele, és nem terjesztenék pletykákat. Egyszerűen csak megölném.

Hattie nagyot sóhajtott. – Xavier, kedvesem, nem ölhetsz meg valakit pusztán azért, mert zavar.

A férfi felhorkant. – Mondd ezt a halott férjeidnek, ó, kis fekete özvegy!

A homlokát dörzsölgetve, Wynter nagyot sóhajtott.

– A bornál valami erősebbet kellett volna rendelnem!

Delilah gyengéden megbökte. – Egy egészen más téma: javasolni fogod Cainnek tervünket, hogy hogyan kapjuk el Sault, amikor találkozol vele estére?

Wynter bólintott. – Aha.

– Szerinted bele fog menni? – kérdezte Anabel.

– Nem. – Legalábbis elsőre nem. Komoly meggyőzésre lenne szükség Wynter részéről. De ő készen állt a kihívásra, mert... – Valamit tenni kell! Nem hagyhatjuk, hogy Saul az Ördög Bölcsője körül kóboroljon. Elkezdhet bántani embereket, csak azért, mert nem tud eljutni hozzám vagy Cainhez.

– Én is erre gondoltam – mondta Delilah.

– Cain nem fogja tudni letagadni, hogy a tervünk okos ötlet. – Pedig szeretné. – Tényleg, meglepődnék, ha Ishtar nem javasolta volna már, csak nem mondta el nekem. Elvégre a nő utál engem.

Anabel előrehajolt. – Észrevetted, hogy Shelia folyton sunyi pillantásokat vet rád? – kérdezte, Ishtar egyik bérencére utalva.

– Ó, észrevettem. – Wynter a bárpult felé fordult, és összeakadt a pillantásuk, mire a nő gyorsan elfordította a tekintetét. – Gyanítom, hogy engem hibáztatnak Ishtar hálószobájának lerombolásáért. Ismerve az Ősi működését, azt fogja gondolni, hogy ez sosem történt volna meg, ha nem mondom el Cainnek, amit mondott nekem. Meg sem fordul a fejében, hogy az egészet a saját hibájának tekintse.

– Meglepő, hogy bárki is elég lojális hozzá ahhoz, hogy valóban felháborodjon a nevében – mondta Delilah.

– Valószínűleg szívességeket tesz a bérenceinek, hogy lekenyerezze őket, hogy ne árulják el. Vannak emberek, akik tiszteletet és hűséget váltanak ki. Másoknak meg kell vásárolni. – Anabel félretolta az üres leveses tálját. – Mivel mindannyian befejeztük az evést, indulhatunk haza?

– Hamarosan. Előbb igyuk meg az italunkat. – Wynter felkapta a borospoharát, és érezte, hogy megrándul az ajka, amikor a kocsma túloldalán néhány vendég dalra fakadt. – Szóval, Hattie, mikor lesz holnap a randid George-dzsal?

Az idős asszony elmosolyodott, és kihúzta magát.

– Hétkor jön értem.

Wynter belekortyolt az italába. – Hová visz téged?

– Az ágyba, remélem.

Xavier felnevetett.

– Megegyeztünk, hogy a hétvégén kipróbálunk egy kis könnyű kötözést – folytatta Hattie. – Említette a mellbimbóbilincset, de azt megvétózom. Hogy miért akarja bárki is kínozni a saját melleit, egyszerűen nem értem.

Anabel egy grimaszt vágott. – Istenem, a szexuális életed sokkal kalandosabb, mint az enyém!

– Neked még csak távolról sincs szexuális életed – mutatott rá Delilah. – De ez megváltozhatna, ha nem zárkóznál be a házikóba.

– Nem szeretem az embereket – mondta Anabel. – Még kevésbé szeretem, ha beszélnek hozzám. Ha találnék egy férfit, aki befogná a pofáját, és nem várná el, hogy beszéljek... a fenébe is, az felszabadító lenne!

Hattie megvonta a vállát. – Bármikor találhatnál egy férfit, akinek szex közben szájpecket és fejhallgatót kell viselnie. Csak vigyázz, hogy ne nyomd le a golyót, majdnem megfojtottam szegény George-ot.

Delilah összerándult. – Túl sok infó, Hattie!

Egy pincérnő jelent meg. – Kér még valaki italt?

Xavier rávillantotta a megawattos mosolyát. – Te új vagy itt – mondta, akcentusa most már orosz volt.

A felszolgáló elpirult. – Csak múlt héten költöztem az Ördög Bölcsőjébe.

– Viktor vagyok – mondta neki Xavier. – És téged hogy hívnak?

– Sunny – válaszolta a lány.

Xavier oldalra billentette a fejét. – Ah, milyen szép név, te...

– Már megint hazugságokkal eteted a csinos lányokat? – kérdezte Will, és szemrehányóan ingatta a fejét Xavierre. – Sunny, ne hagyd, hogy ez a hízelgő megtévesszen! A kölyök könnyebben hazudik, mint ahogy lélegzik. – A mágus elküldte a felszolgálót, és követte őt a bárpulthoz.

Xavier felvonta a szemöldökét Wynter felé. – Láttad ezt? Beleszólt a szerelmi életembe. Már megint.

– Úgy tűnt, mintha a pincérnőjét védelmezné – mondta Wynter. – Úgy értem, hazudtál neki. Logikus, hogy figyelmeztette őt.

Xavier felszisszent a nőre. – Nem hiszem el, hogy megvéded őt!

– Nem önmagában védem őt; csak rámutatok, hogy racionális oka volt a beavatkozásra.

– Tényleg utálom, hogy ennyi súlyt fektetsz a logikára!

A zsanérok nyikorogtak, amikor kinyílt a bejárati ajtó. Egy dzsinn lépett be, és a tekintete azonnal a tőle balra lévő csoportra siklott. – Most hallottam, hogy itt vannak Aeon őrzői.

Wynter megfeszült, és figyelmét ismét a szövetségére irányította. – Bizonyára Eve-ért és az unokáiért jöttek.

– És érted – mondta Delilah. – Azt akarják majd, hogy az Ősiek téged is átadjanak.

– Ez nem fog megtörténni, úgyhogy hatalmasat fognak csalódni.

– Odamegyünk, vagy mi lesz? – kérdezte Xavier.

– Természetesen – mondta Wynter. Felálltak a helyükről, és kisietettek a kocsmából. Majdnem beleütközve Maximba, megállt.

– Már kerestelek – mondta neki.

Wynter érezte, ahogy a szeme összeszűkül. – Cain küldött, hogy itt lent tarts?

– Nem – felelte Maxim. – Azt akarta, hogy megkeresselek és figyelmeztesselek, hogy megérkeztek az őrzők. De megkérlek, hogy ne menj fel a felszínre.

Vajon viccelt? Csak viccelhetett. – Ha Saul meglátja az őrzőket Aeonból, lehet, hogy előjön a rejtekhelyéről. Kihasználhatja Cain figyelmének elterelését, és megtámadhatja.

– És Cain tisztában lesz ezzel. Éber lesz. De ha te is ott vagy vele, a figyelme megoszlik. Aggódni fog miattad. Nem a saját biztonságára fog koncentrálni. Nem hiszem, hogy ezt akarod!

Wynter összeszorította az ajkát.

– Nem lesz egyedül. Azazel és Seth is vele tart a kastélyba. Ők hárman fognak beszélni az őrökkel.

Wynter a hátsó fogait összeszorítva vett egy nagy levegőt. – A kastély előcsarnokában fogok várni a szövetségemmel. Nem megyek ki, hacsak nem történik valami rossz. Ez a legjobb ajánlat, amit kaphatsz, Maxim. Nem maradhatok itt lent, amikor tudom, hogy odafent veszélyben lehet.

Maxim vállai elernyedtek. – Nagyra értékelem, hogy ennyire óvod őt. Köszönöm, hogy hajlandó vagy inkább a láthatáron kívül maradni ahelyett, hogy az oldala mellé rohansz. Tudom, hogy ez nem könnyű neked. – Azzal megfordult, és elsétált.

Xavier gyengéden megpaskolta a lányt, miközben a liftet tartalmazó kőtorony felé sétáltak. – Nem számítottam rá, hogy beleegyezel ebbe. Mi a helyzet?

– Nyilvánvalóan óvatoskodik. – Anabel megérintette a karját. – Cain rendben lesz, Wyn. Biztos vagyok benne. Egyáltalán nem érzem a halál leheletét a nyakamon. Tényleg, figyelmeztetne, ha közel lenne.

Delilah a szemét forgatta. – A halál valószínűleg ujjal mutogat rád, és nevet azon, hogy milyen nevetséges vagy. Nos, Wyn, nem akarod elmondani, miért egyeztél bele olyasmibe, amire normális esetben felhorkansz?

Wynter megdörzsölte az arcát. – Nagyon hamarosan azt fogom javasolni, hogy csaljuk magunkhoz Sault olyan módon, ami Cainnek nem fog tetszeni. Nehéz lesz rávenni, hogy vegye fontolóra. Gondolom, most majd felhozhatom, hogy „hé, olyan dolgokat is megteszek érted, ami nem tetszik, amikor számít”. Ettől talán hajlamosabb lesz arra, hogy legalább végighallgasson.

– Más szóval, láttál egy lehetőséget, hogy manipuláld őt, és belementél. – Xavier átvetette egyik karját a lány vállán, és magához vonta. – El sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok most rád! Ez valóban egy érzelmes pillanat számomra.

Wynter felsóhajtott. – Idióta!

– Genetikai.

 

*

 

Azazel és Seth kíséretében sétálva a kastély felhajtóján, Cain szemügyre vette a látványt, ami a biztonsági kapuk túloldalán várt rájuk. Három terepjáró, amelyek közül az egyikhez egy magas, fekete szállítódoboz volt erősítve. Nehéz volt pontosan megmondani, hányan ültek a járművekben, de Cain legalább hatot számolt. Egyikük sem volt Abel vagy Adam.

Csalódást keltő, de nem feltétlenül meglepő.

A kapuk kinyíltak, amikor Cain és a többi Ősi a közelükbe ért, de egyikük sem lépett át rajtuk. Egyszerűen megálltak és vártak.

Az első jármű anyósülésén lévő férfi simán kicsúszott. Biccentett az Ősieknek. Nem volt egészen tiszteletteljes, de udvarias volt. A testbeszédében nem volt agresszió, amikor megszólalt. – Azért jöttünk, hogy begyűjtsük a népünk tagjait és a boszorkányt.

És ezzel máris ellenséggé tette magát Cain teremtményének. Nem számított volna, hogy a hím ártani akart-e neki vagy sem. A tény, hogy Wyntert bárhová is akarta vinni, kissé gyilkos hangulatba hozta a szörnyeteget.

– Értem – mondta Cain. – Szép kis kíséret van veled. – Nem elég nagy ahhoz, hogy fenyegetésnek tűnjön, de nem is olyan kicsi, hogy sebezhetőnek tűnjön. – És a szállítódoboz?

– Az a boszorkányé – válaszolta az őrző, megerősítve Cain gyanúját. – Ez vissza fogja tartani őt.

– Nem, nem fogja.

– Elszigetelő rúnákkal és varázsigékkel van ellátva – tette hozzá türelmesen az őrző. – Nem tudna kitörni belőle.

– Nem fogja megtartani, mert nem fogja betenni a lábát. – Még ha Cain át is adta volna, a lány könnyedén kiszabadult volna a szállítódobozból. Hihetetlen volt, hogy mindannak ellenére, amit tett, és hogy az Aeonok nem tudtak harcolni az átok ellen, amit az otthonukra rótt, a bolondok továbbra is alábecsülték őt. Nem voltak hajlandóak elhinni, hogy esetleg Kali Kegyeltje lehet, pusztán azért, mert nem egy átlagos visszatérő volt.

De ez volt a probléma az Aeonokkal – a dolgoknak szépen be kellett illeszkedniük egy dobozba. Nem szerettek semmit, amit nem tudtak megmagyarázni vagy becímkézni.

– Az Ördög Bölcsőjében fog maradni – tette hozzá Cain.

Az őrző ajkai elvékonyodtak. – Wynter Dellavale veszélyes. Tönkreteheti a várost. Valami nagyon nincs rendben a mágiájával. Mindenkinek jobb lenne itt, ha eltűnne.

– Megható az aggodalmad – mondta Cain szárazon. – De ő marad.

A másik férfi összeszorította a fogait. – Ha az átkát nem oldják fel, Aeon előbb-utóbb elbukik.

– Valószínűleg. De ez nem az én problémám, nem igaz?

Az őrző félrenézett, és az állát dörzsölte. – Nemcsak az Aeonok fognak szenvedni, hanem a városlakók is.

– Szintén nem az én problémám.

Nagy sóhaj. – Nem ismerem a teljességét annak, ami az Ősiek és az Aeonok között történt régen. De eleget tudok ahhoz, hogy megértsem, miért van keserűség a részedről. Nem azt kérem, hogy az ő kedvükért add át nekünk a boszorkányt, hanem azt, hogy magáért Aeonért tedd meg. Sokaknak ad otthont, akik nem játszottak szerepet az első háborúban. Jó néhány halandó már elment, hogy elmeneküljön az ott tomboló betegség elől.

Cain megvonta a vállát. – Jobb nekik távol az Aeonoktól.

Az őrző egy hosszú pillanatig tanulmányozta őt. – A helyzetünk semmit sem jelent neked, ugye?

– Nem – erősítette meg Cain. Nem volt egészen biztos benne, hogy az őrző miért feltételezett mást.

– Ahogy a miénk sem jelentett soha semmit sem neked, sem a városodban élőknek – tette hozzá Azazel. – Kétlem, hogy bármelyikőtök is valaha is elgondolkodott volna a körülményeinken.

Az őrző megdörzsölte a tarkóját. – Legalább Eve-et, Rimát és Noah-t adjátok át! Nem ártottak nektek. Nem érdemlik meg, hogy bebörtönözzék őket.

Nos, Cain és a többi Ősi sem.

– Ne hagyd, hogy ártatlan emberek fizessenek mások tetteiért! – folytatta az őrző. – Az anyád és az ikrek...

– Velünk maradnak – jelentette ki Seth. – Ezt már tisztáztuk apámmal és a bátyámmal. Értelmetlen volt tőlük, hogy ide küldtek titeket.

Hosszú pillanatnyi csend következett. – Láthatnánk legalább Eve-et és az ikreket, hogy tudhassuk, élnek és jól vannak?

– Nem lehetséges – mondta Azazel. – Ők most... gyengélkednek.

Az őrző megfeszült a célzásra, hogy a három Aeon esetleg szenved. – Élnek egyáltalán?

– Igen – mondta Cain. – De lehet, hogy azt kívánják, bárcsak ne élnének.

Egy halk káromkodás. – Nézd, ők...

– Itt maradnak – fejezte be Cain. – Ahogy Wynter Dellavale is. Semmi, amit mondasz, nem fog meggyőzni erről, úgyhogy a helyedben nem próbálkoznék tovább.

– Ne tedd! – mondta Azazel az őrzőnek, amikor az tiltakozni akart. – Csak a lélegzetedet pazarolnád. Meghallgattunk, elmondtuk, hogy mi a helyzet, most itt az ideje, hogy elmenj. Nem fogod megkapni, amit kérsz. Ha maradsz, csak annyit nyersz, hogy kivégeznek. Kétlem, hogy ezt bármelyikőtök is akarná.

A vereségtől megereszkedett vállakkal, az őrző felsóhajtott. Mormolt valamit, ami a „rendben” lehetett, majd visszatért a terepjáróhoz, amivel érkezett.

Figyelve, ahogy a három jármű elhajt, Seth azt mondta: – Azt hiszem, túl sok volt a remény, hogy Adam és Abel maguktól idejönnek.

Cain tekintete végigsiklott a városon. – Nem volt riasztás, tehát az őrök bizonyára egyedül jöttek. – Csoportokat küldött ki, hogy ellenőrizzék, nincs-e jele annak, hogy Aeon más lakói is a környéken ólálkodnak. Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy második, sokkal diszkrétebb csapatot küldjenek Wynter levadászására, amíg elterelték az Ősiek figyelmét.

– Szerinted Abel és Adam meglepődik majd, ha az őrzők üres kézzel térnek vissza? – kérdezte Azazel.

– Szerintem Abel nem fog – mondta Cain. – Tudja, hogy egy makacs fattyú vagyok. De Adam? Hozzászokott a vak engedelmességhez, és úgy véli, mindannyiunknak félnünk kell tőle, és tekintélyként kell tekintenünk rá, tekintve, hogy ő az egyik börtönőrünk. Valószínűleg a fejébe vette, hogy meghátrálunk és együttműködünk.

– Mindig is ilyen bolond volt – mondta Seth.

Azazel felmordult. – Pontosan így van!