15.-16. Fejezet

 

15

 

 

– Mágikus védelemmel ellátott szállítódoboz? Tényleg? – Wynter lótuszülésben ült Cain ágyának közepén, és sértődötten fintorgott, hogy az Aeonok és az őrzők úgy gondolták, hogy egy ilyen dolog elég ahhoz, hogy visszatartsák őt. – Komolyan szuper arrogánsak a halandókhoz való hozzáállásukban. – Ebben az esetben ez lesz a vesztük. Pontosabban Aeon bukása. – Mit gondolsz, mi fog történni ezután?

Az egyik ágytámlának támaszkodva, Cain így válaszolt: – Abel dühös lesz, és majd egy közvetítőn keresztül akarja levezetni, de szerintem Adam vissza fogja tartani, ragaszkodva hozzá, hogy ne reagáljon ránk.

– Nem akarja majd megadni neked a válasz elégtételét, vagy hogy rájöjj, mennyire sikeresen felbosszantottad őket – találgatta a lány.

Cain kissé egyetértően megbillentette a fejét. – Nem hiszem, hogy újra látom a közvetítőt, amíg le nem telik a harminc napunk, és Abel nem akarja a választ arra, hogy a többi Ősi és én együtt akarunk-e működni vagy sem. Adam biztos abban, hogy az utolsó pillanatban megadjuk magunkat. Eszébe sem fog jutni, hogy kitartunk.

Figyelembe véve mindazt, amit Cain mesélt neki Adamről, ezzel egyet kellett értenie.

Cain végighúzta a fogait az alsó ajkán. – Maxim mesélt nekem arról a beszélgetésről, amit korábban folytattál vele a kocsma előtt. Köszönöm, hogy távol maradtál az őrzők szeme elől.

– Nem fogok hazudni, nehéz volt megtenni, amikor tudtam, hogy Saul kihasználhatja, hogy ennyire el van terelve a figyelmed. De tudtam, hogy ha melletted lennék, az még jobban elvonta volna a figyelmedet. Tudod, néha képes vagyok észszerű lenni. – Teljesen felesleges volt tudatosítani a fickóban, hogy hátsó szándéka is volt ebben az esetben. Egy olyan szándék, amivel ideje volt foglalkozni. – Ha már Saulról beszélünk, a szövetségem és én azon gondolkodtunk...

– Gondolkodtunk? Már most aggódom!

Wynter egy megrovó pillantást villantott rá, az ajkai pedig megrándultak. – Pöcs!

A férfi csak mosolygott, a seggfej.

Wynter folytatta: – Próbáltuk ismét megkeresni őt, de eredménytelenül. A keresőcsapatok megpróbálták lenyomozni, de ők sem jártak sikerrel. Megpróbáltam megölni őt álmomban, hogy kómába helyezzem a való életben, de ugyanilyen sikeresen kudarcot vallottam. Akár tetszik, akár nem, kiváló munkát végez abban, hogy elkerüljön bennünket.

Cain mosolya elhalványult, és ellökte magát az ágytámlától. – Ha nem tudná a szelet arra használni, hogy bárhová és bármikor áthelyezze magát, már régen elkaptuk volna.

– Egyetértek. Szembe kell néznünk azzal, hogy lehet, hogy egyáltalán nem fogjuk elkapni, hacsak nem próbálkozunk valami újjal. – Tenyerével átfogta a térdét, és finoman vett egy előkészítő lélegzetet. – Azt mondom... állítsunk csapdát.

– Egy mérföldről felismeri a csapdát.

– Nem, ha okosan csináljuk, és igazi szaftos csalit használunk, aminek képtelen lenne ellenállni.

Cain szeme gyanakodva szűkült össze. – Miféle csalit?

A nő lebiggyesztette a száját. – Nos...

– Nem! – vágott közbe a férfi, tisztán érezve, hogy hova akar kilyukadni a lány.

Az egyetlen szóra becsapódott az ajtó. Igen, Wynter ezt valahogy előre látta. De nem volt hajlandó visszavonulni. Ez túl fontos volt.

Így hát elszántan, nyugodtan előadva az ügyét, Wynter folytatta: – Normális esetben gyanúsnak találná, ha észrevenné, hogy fent a felszínen sétálgatok. De nem holnap este. A nyárzáró vásár lesz. A tér tele lesz emberekkel. Ha több őrt állítasz rám, nem fog annyira úgy tűnni, mintha csalinak használnának.

– Nem! – ismételte meg Cain határozottabban.

Úgy téve, mintha a férfi meg sem szólalt volna, Wynter folytatta: – Még ha azt is gondolná, hogy csapda, akkor sem tudna ellenállni, hogy ne lépjen. Valószínűleg még a gondolat is tetszene neki, hogy szembeállítsa magát az embereiddel, hogy bebizonyítsa, nem tudnak megvédeni tőle.

Megfeszült állkapoccsal, Cain a levegőbe lendítette a kezét. – Azt mondtam, nem, Wynter!

Wynter érezte, ahogy az ajkai összepréselődnek.

– Én nem mondtam nemet, amikor Maxim megkért, hogy ne rohanjak melléd korábban. Abszolút az utolsó dolog, amit akartam, hogy hátramaradjak, amíg te az őrzőkkel beszélsz. Aggódtam, hogy Saul kihasználhatja a helyzetet, és pont akkor lecsap rád. De elismertem, hogy Maximnek igaza volt abban, amit mondott. Félretettem az érzéseimet, és azt tettem, ami okos volt.

– Mert úgy érezted, hogy okos dolog, vagy mert használni akartad ehhez az érveléshez?

Eh! – Ne szakíts félbe, ez udvariatlanság! – A nő feltérdelt. – Nézd, lehet, hogy nem fog tetszeni, de amit most javaslok, az a legjobb lépésünk. Ha van más ötleted, csupa fül vagyok! – Várt, és nem lepődött meg, amikor a férfi sóhajtva elfordította a tekintetét. – Saul méltó ellenfél – ehhez kétség sem férhet. De van egy komoly gyenge pontja. Impulzív. Őszintén hiszem, hogy le fog csapni...

– És aztán mi lesz? – vakkantotta Cain.

– Itt jössz te és a többi Ősi a képbe. Mindannyian elbújhatnátok valahol a láthatáron kívül, várva, hogy lecsapjatok, ha felbukkan.

Cain pislogott, nem számított rá, hogy a lány őt és a többi Ősit is bevonja a tervébe. Hajlamos volt arra, hogy vagy egyedül, vagy a szövetségével együtt oldja meg a problémát. – Nem az a szándékod, hogy személyesen szállj szembe vele? Mindannak ellenére, amit nemrég tett veled, boldogan hagyod őt rám és a többi Ősire?

Még Cain is hallotta a kétkedést a saját hangjában. A boszorkánya a megtorlás megtestesítője volt. Nem volt rá jellemző, hogy másokra bízza a büntetés kiosztását.

Wynter visszaült törökülésbe. – Boldogan teszem? Ööö, nem. Egy kicsit sem. De amit a legjobban szeretnék, hogy elkapják. Erre nagyobb az esély, ha te és a többi Ősi együtt intézitek el őt. Én addig is lefoglalom. Ugyan már, van értelme! Nem tagadhatod!

– Persze, hogy tagadhatom!

– Oké, nem tagadhatod őszintén. És ha bárki másnak a hitvese lennék, már régóta rajonganál ezért a tervért.

– De te hozzám tartozol, és már megállapítottuk, hogy nem vagyok teljesen racionális, ha a biztonságodról van szó – mutatott rá, mentegetőzés nélkül.

Cainben minden tiltakozott az ellen, hogy veszélyes helyzetbe küldje a nőt. Mindig is így volt, mindig is így lesz. Ő volt az egyetlen dolog, amit nem veszíthetett el. Az egyetlen dolog, ami nélkül nem tudna létezni.

A józan esze túlélte, hogy ketrecbe zárták, de ha elveszítené őt, elborulna. Wynter gyorsan a horgonyává vált, a világának szerves részévé. Nem volt biztos benne, hogy a nő valóban felfogta, hiába próbálta ezt tudatosítani benne, hogy mennyire szükséges volt számára.

Wynter a matrac szélére csúszott, majd ismét feltérdelt. – Azt akarod, hogy biztonságban legyek? Segíts elkapni Sault! Nem akarod, hogy egyszer és mindenkorra eltűnjön?

Nyilvánvalóan, de... – Egyáltalán nem tetszik csalinak használni téged!

A nő szemöldöke felemelkedett. – Eddig nem zavart téged.

Rendben, ezt megérdemelte.

– Ne érts félre, nem veszem rossz néven, hogy arra használtál, hogy idecsalogasd az uralkodó Aeonokat – ebben szívesen részt veszek, némi örömöt találok abban, hogy a halálba csalogatom őket. Csak azt mondom, hogy egyébként is csali vagyok.

Cain megcsípte az orrnyergét.

Wynter lecsúszott az ágyról, odalépett Cainhez, és a vállára tette a kezét. – Nem mintha egyedül lennék, amikor rám támad. Ott lesz a szövetségem. Ott lesznek az őreim, akiket mellém rendelsz. És ha minden szarul sül el, akkor felhagyhatsz a tervvel, hogy elkapd a seggét, és helyette eljössz megmenteni engem. Nem mintha szükség lenne rá. Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, nem igaz?

Nem, de ettől még nem érezte jobban magát a lány javaslatától. Még az a tudat sem nyugtatta meg, hogy a nő egy olyan valami gazdateste, ami – figyelembe véve, hogy gyakran vérrel és agyvelővel volt tele, miután szabadon engedte a szörnyetegét – látszólag kevés erőfeszítéssel tépte szét az ellenségeit.

Cain kérte, hogy láthassa a nő szörnyét, de az határozottan ellenezte az ötletet, mivel az entitás nem volt lojális, és csak azért is megtámadta volna. – Csak kíváncsiságból kérdezem, mit tett beléd Kali?

Wynter a férfi válláról a mellkasára csúsztatta a kezét.

– Valószínűleg fele annyira sem ijesztőt, mint ami benned van.

Cain mozdulatlanná vált, az izmai megmerevedtek a sokktól, a világa összeomlott körülötte. Lénye felkapta a fejét, a teste ugyanolyan feszült volt.

Wynter megvonta a vállát. – Néhányszor megéreztem őt.

Egy hosszú pillanatig csak bámulni tudta a nőt. Caint és a teremtményét kevés dolog érte váratlanul – túl régóta éltek, túl sokat láttak, túlságosan kiábrándultak voltak. De Wynternek megvolt a képessége, hogy ledöbbentse őket.

– Mostanáig nem mondtál semmit – mondta, a hangja olyan volt, mint a zúzott kavics.

– Nem láttam értelmét a kérdezősködésnek, mivel úgy vélem, ez egyike a sok dolognak, amiről nem tudsz beszélni. Máskülönben már elmondtad volna. – A lány az ajkába harapott, és hagyta, hogy a karjai az oldala mellé essenek. – Biztos vagyok benne, hogy eljön majd a nap, amikor teljesen nyíltan beszélhetünk egymással mindenről, de az nem ma lesz. De valamit tudnom kell! Ami benned él... bántana engem? Ezért mondod, hogy nem vagyok biztonságban veled?

Cain lénye visszahúzódott, nem tetszett neki, hogy a nő ilyen feltételezést tett. De a frusztráló igazság az volt, hogy nem is tévedett akkorát.

Cain átölelte a nő csípőjét. – A szörnyetegem nem akarna bántani téged. De nagy lenne a kísértés, hogy megharapjon – nem azért, hogy kárt tegyen benned, hanem hogy megjelöljön. Mégis, az nem lenne jó dolog. – Valójában meg is ölhetné, de ezt a részt Cain nem tette hozzá. Nem akarta, hogy a lány féljen a teremtményétől. – Tartózkodna tőle. De ha valamilyen oknál fogva elszabadulna, megharaphatna téged.

– Miért jelölne meg így?

– Mert a megszállottad. Nem hajlandó osztozkodni rajtad. Kezdettől fogva birtokló az irányodban. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy bedugjalak.

A lány a homlokát ráncolta. – Bedugj?

– Emlékszel a benned lévő gátra? A mi fajtánk dugónak nevezi. – Cain nem magyarázhatta meg jobban. Legalábbis nem anélkül, hogy ne ijesztené meg a lányt. – A lényem arra törekszik, hogy megtartson téged, de nem tudja, mit kezdjen veled. Nem arra készült, hogy törődjön, vagy védelmezzen, vagy élvezzen. Elsősorban arra tervezték, hogy pusztítson. – Cain a hüvelyk- és mutatóujja közé fogta a lány állát. – Soha ne hagyd, hogy megharapjon!

– Oké – mondta a lány. – Sajnos nem ígérhetem, hogy a szörnyem nem bántana téged, mert úgy tűnik, nem tud különbséget tenni barát és ellenség között – ezért tartom kordában a küzdelmekben, amelyek nem egy az egy ellen zajlanak. Így biztonságosabb.

Cain Wynter arcához hajtotta az arcát. – Ígérd meg, hogy vészhelyzetben ettől függetlenül kiengeded, még akkor is, ha ezzel kockáztatod a szövetséged és az én életemet!

– Őszintén szólva, nem tudom megígérni. Kali gyakran visszatartja, ha nem akarja, hogy felszínre kerüljön.

Érdekes. – Akkor ez minden bizonnyal az egyik házi kedvence. Nem értem, mi másért hallgatna rá. Rövid ideig arra gondoltam, hogy talán valami más entitás van benned, tekintve, hogy nem kell hússal vagy vérrel táplálkoznod ahhoz, hogy segítsd a túlélését.

– A lényednek szüksége van ilyesmire?

– Nem. Nem táplálkozik semmiből. De, ahogy mondtam, harap.

A nő oldalra billentette a fejét. – És tényleg tartósan meg akar tartani?

– Nem fogad el kevesebbet. Ahogy én sem. – Cain közelebb húzta magához. – Mindkettőnknek az a szándéka, hogy soha nem engedünk el téged magunktól.

– El tudnék szökni, ha akarnék.

Cain érezte, ahogy az ajkai felfelé ívelnek. – Á, szép boszorkány, biztos vagyok benne, hogy tisztességesen megpróbálnád, de nem működne.

Wynter felhorkant. – Mindegy! Vissza a Saul dologhoz... Ez egy jó terv, Cain!

A férfi csak bámulni tudta őt, csodálkozva azon, hogy ilyen könnyen témát tud váltani, amikor olyan nagyszerű dologról beszélgettek, mint az ő szörnyetegének létezése – egy olyan szörnyetegé, amely nemcsak megtartani akarja őt, hanem meg is akarja harapni. De ez volt Wynter. Egy olyan személy, akit nagyon nehéz volt megzavarni.

Ugyanakkor, gyerekkora óta a legszélsőségesebb helyzetekkel foglalkozott. Könnyen lehet, hogy egy ilyen embert végül is tényleg nehéz hosszú időre elrettenteni.

Wynter megmarkolta Cain pólóját. – Saulnak ki kell a képből kerülnie! Nem csak azért, mert veszélyt jelent rád és rám is, hanem mert valószínűleg hamarosan más Aeonok is érkeznek. Gondolj bele, mennyi mindent megtudhatott abból, hogy megfigyelte, mi folyik itt. Gondolj arra, hogy mit oszthatna meg velük; arra, hogy hogyan használhatnák ezt fel ellenünk.

Cain vére megfagyott erre. Nem akarta, hogy a többi Aeon, különösen Abel, valaha is rájöjjön, hogy Wynter Cainé. Ezt a tudást biztosan kihasználnák; még elszántabbá válnának arra, hogy elkapják őt pusztán azért, hogy később megkínozhassák helyette. – Majd meggondolom. – Ez volt a legtöbb, amit akkor meg tudott ígérni.

Wynter megbökte a mellkasát. – Légy biztos benne, hogy megteszed!

– Micsoda hozzáállás.

– Ezt hozod ki belőlem. Szándékosan.

A férfi elmosolyodott. – Hát persze.

Bár még mindig felbolydította a lány kinyilatkoztatása, hogy megérezte a teremtménye jelenlétét, Cain nem említette ezt többet, miközben levetkőztette, kényeztette és alaposan megdugta a lányt.

Amikor később az ágyban feküdtek, a nő köré gömbölyödött. A szörnyetege lehiggadt, megnyugtatta, hogy a nő nem csak tudatában volt a létezésének, de egyáltalán nem is félt tőle. Cain csak remélni tudta, hogy ez nem fog változni.

Talán segíthetett a helyzeten, hogy a nő már tudott a lényről. Eggyel kevesebb sokkot okozna neki, ha megtudná a teljes igazságot a származásáról és a múltjáról.

A szörnyetege most már nem gyakorolna akkora nyomást rá, hogy mindent felfedjen – ez azt jelentette, hogy Cainnek lesz elég ideje. Valószínűleg. Nem lehetett biztos benne. A lény mohó volt, ha Wynterről volt szó. Cain nem volt abban a helyzetben, hogy ítélkezzen felette emiatt. Ő is ugyanolyan mohó volt.

Lehunyva a szemét, Cain a nő hajába temette az arcát, és hagyta, hogy az álom magával ragadja. Nem volt biztos benne, hogy mennyi ideje aludt, amikor a lénye keményen meglökte, és felébresztette. Cain nagyokat pislogott, és felemelte a fejét. Ekkor vette észre, hogy egyedül van az ágyban.

– Wynter? – kiáltotta, miközben lekászálódott a matracról, remélve, hogy a lány egyszerűen csak a szobához tartozó fürdőszobát használja. De a gyors ellenőrzés megerősítette, hogy nincs ott. A ruhái a földön hevertek az ágy mellett, beleértve a cipőjét is, tehát nem ment haza.

Bassza meg, biztos megint alvajárt.

Már egy ideje nem csinált ilyet. Azt hitte, hogy vége ennek a szarságnak. Úgy tűnik, mégsem. Nem tudta, hogy Kali miért tartott ki emellett.

Gyorsan magára rántott egy melegítőnadrágot, majd ugyanilyen gyorsan lefelé vette az irányt. A vár hátsó részén kívül felfedezte, hogy a kertkapuja tárva-nyitva áll, és a lakat a földön hever. A francba!

Igaz, hogy a kígyók eddig nem bántották, de Cain pulzusa továbbra is száguldott. Átsietett a kapun, majd végig a kanyargós ösvényen. A templomhoz közeledve talált Wynterre, a nő minden egyes lépése lassú és esetlen volt. A kígyók az ösvény mellett csúszkáltak a lány két oldalán, de egyikük sem tett egyetlen mozdulatot sem, hogy kárt tegyen benne. Ami továbbra is zavarba ejtette, de nem panaszkodott miatta.

Cain gyorsan utolérte a nőt, és óvatosan megragadta a felkarját. Maga felé fordította őt, felfedezve hogy tágra nyílt, semmit sem látó szemmel néz. A lány azt tette, amit mindig is tett – gyengén küzdött a férfi szorítása ellen, és próbált továbbmenni, bárhova is tartott. Ami úgy tűnt, hogy a templom volt.

A férfi a tenyerébe vette a lány arcának egyik oldalát.

– Wynter? – Semmi. – Wynter, ébredj fel! Gyerünk, szép boszorkány, szeretném, ha felébrednél a kedvemért!

Gyorsan pislogva, a lány kissé összerándult. Megjelent a tudatosság a szemében, és körülnézett. Egy hosszú nyögés szakadt ki belőle, amikor megcsapta a felismerés. A vállai megereszkedtek. – Már megint megtettem. Uhh!

Cain átölelte Wynter derekát. – Gyere, menjünk vissza be!

A lány megdörzsölte a fejét. – Olyan furcsa, hogy ide jövök – mondta, a hangja rekedt volt az álomtól, miközben lassan a kapu felé vették az irányt. – Nem csak azért, mert nincs nyilvánvaló oka, hogy idejöjjek, hanem mert azt álmodom, hogy ellenállok.

A férfi a homlokát ráncolta. Ellenáll? – Nem értem.

– Azt álmodom, hogy valaki azt akarja, hogy menjek vele, hogy megmutasson nekem valamit. Azt álmodom, hogy inkább hozzád bújok, és nem veszek róla tudomást. De aztán felébredek, és itt vagyok.

Néhány órán belül másodszor csapott keményen Cainre a döbbenet. Minden erejére szüksége volt, hogy ne feszüljön meg. – Mit mutasson meg neked?

– Nem tudom, sosem árulja el nekem.

– Ki ez a „valaki”, aki idecsalogat téged? – kérdezte, ügyelve arra, hogy a hangja lazának hangozzon.

A lány orrát ráncolta. – Nem hiszem, hogy ténylegesen lenne valaki. Ez csak egy hang, amit hallok.

– Kinek a hangja?

A lány megvonta a vállát. – Nem tudom. Nem ismerem fel. Csak egy férfihang.

– Férfihang?

Valami lehetett a hangjában, ami felkeltette a lány figyelmét, mert összevont szemöldökkel nézett rá.

– Ugye nem aggódsz emiatt? Ez csak egy visszatérő álom, Cain! Sok embernek van ilyen. Ugyan már, Kali nem tűrné, hogy valaki idecsaljon!

– Igaz – mondta, de nem volt benne olyan biztos.

 

*

 

Másnap Cain a nappalijába hívta össze a többi Ősit, majd továbbította Wynter javaslatát, hogy állítsanak csapdát Saulnak. Valóban, Cain semmit sem szeretett volna jobban, minthogy leállítsa. Amit Wynter tisztán meg is érzett, mert egész délelőtt ezzel nyaggatta. Csak az a tudat, hogy a nő az Ősiek segítségével, vagy nélküle, de folytatni fogja, akadályozta meg abban, hogy teljesen elvesse a dolgot.

Még mindig nem támogatta a nő tervét. Képtelen volt rá. De Wynternek igaza volt abban, hogy tenni kell valamit az Aeonnal. Nem hagyhatták, hogy továbbra is szabadon kószáljon, különösen akkor nem, amikor – ahogy a nő rámutatott – Saul megoszthatja a többi Aeonnal a megtudott dolgokat, amikor azok eljönnek.

A csípőjét a falnak döntve, Dantalion így szólt: – Látom, hogy nem tetszik az ötlete, Cain. Megértem, hogy miért nem szívesen tennéd ki veszélynek a hitvesedet. De mindenképpen fontolóra kellene vennünk, hogy követjük a javaslatát.

– Ez valóban működhetne – mondta Azazel, miközben elterült a párnázott ablakülésen. – És ez nem olyan lenne, mintha egy bárányt dobnánk a farkas elé. Wynter nem bárány.

Cain mellett ülve a kanapén, Seth bólintott, és azt mondta: – Ennek ellenére megvétóznám, mert aggódom érte, de nem látom, mi mást tehetnénk ezen a ponton, ha el akarjuk fogni.

– Pontosan ezt gondolom én is – mondta Inanna, a húga által elfoglalt szék mellett állva, mintha készen állna arra, hogy közbelépjen, ha Ishtar mond vagy tesz valamit, ami ront a helyzetén. – Saul eddig kiválóan elkerült minket, amit valószínűleg annak köszönhet, hogy képes a levegő elemét segítségül hívni. Kockázatot kell vállalnunk, ha abban reménykedünk, hogy elkapjuk.

– És ha Wynter hajlandó vállalni ezt a kockázatot – amit nagyra értékelek –, akkor legalább alaposabban meg kellene vizsgálnunk az ötletet – tette hozzá Lilith, aki Seth másik oldalán ült.

Cain Ishtarra nézett, várva, hogy ő is hozzászóljon. A nő azonban nem szólt egy szót sem. Valójában azóta nem szólalt meg, hogy belépett a szobába.

Cain szerette volna azt mondani, hogy a nő úgy nézett ki, mint akinek szándékában áll meghúzni magát – ami annak a jele, hogy megtanulta a leckét. De valójában duzzogott. Hallgatással büntetett mindenkit, remélve, hogy aggódva beszélgetésre kényszerítik.

Senki sem tette. Még a saját nővére sem. De Inanna sosem volt a passzív-agresszivitás híve.

Seth ismét megszólalt. – Azt mondom, tervezzünk meg minden lépést nagyon alaposan, hogy nagyon kicsi legyen a kockázata annak, hogy Wynternek baja esik. Ha biztosak vagyunk benne, hogy ez kivitelezhető, akkor komolyan megfontolhatjuk, hogy folytassuk. Megfelelne ez neked, Cain?

– Megfelelne-e? Nem. – Egyáltalán nem. – De a lehetőségeink most korlátozottak. Amíg Saul szabadon van, addig fenyegetést jelent a hitvesemre. Ezt nem engedhetem meg. Ráadásul Wynter hajlamos egyedül cselekedni, ha úgy érzi, hogy szükséges. Ezt pedig egyáltalán nem akarom. Szóval tegyük azt, amit javasoltál, és lássuk, tudunk-e úgy finomítani a terven, hogy az a lehető legkisebb kockázattal járjon számára.

Így hát ezt tették. Vagyis a legtöbbjük ezt tette. Ishtar végig hallgatott, itt-ott bólogatott vagy rázta a fejét.

A terv, amit kitaláltak, nem volt bombabiztos, de nagy eséllyel működhetne. Nem tartozott bele Saul kivégzése. Mindannyian arra törekednének, hogy ne öljék meg azonnal, hacsak nem szükséges. Nem pusztán azért, mert volt néhány kérdésük hozzá, hanem mert nem érdemelt gyors halált.

Gyakorlatilag egy örökkévalóságnak tűnő ideig voltak a foglyai. Szándékukban állt viszonozni a szívességet. És mivel a fattyú valóban megölte Wyntert, nem volt esély arra, hogy Cain hagyja békés halált halni.

Így hát holnap nem lesz csata. Nem is lehetett. Még a móka kedvéért sem. Az Ősieknek gyorsan kell majd cselekedniük, ha bármi reményt akartak, hogy elfogják, mert Saul a szelet kihasználva menekülni fog, amint észreveszi, hogy az Ősiek a közelben vannak.

Amikor a megbeszélés véget ért, az Ősiek kivonultak a nappaliból.

Azazel megállt az ajtó közelében, és így szólt: – Tudom, hogy ez nem könnyű neked, Cain! Mindent megteszünk, hogy Wynterrel ne történjen semmi. Vagy legalábbis a többségünk. Ishtar nevében nem tudok nyilatkozni, bár úgy vélem, sokkal jobban érdekli Saul elfogása, mint az, hogy a hitvesednek baja essen.

Cain sóhajtva visszasüllyedt a kanapéra, és megdörzsölte a homlokát. – Azt hiszem, ebben igazad van. – Ishtar haragja Saul ellen sokkal mélyebb volt, mint amit Wynter ellen táplált.

Azazel tanulmányozta őt. – Fáradtnak tűnsz.

– Nem sokat aludtam. Wynter ismét alvajárt tegnap este. – Cain órákig feküdt ébren utána, rágódva mindazon, amit a nő mondott neki.

Azazel felvonta a szemöldökét. – A kertben?

– Igen. Már majdnem a templom közelében volt, amikor utolértem.

Azazel az orra alatt káromkodva visszatért a szoba közepére.

– Amikor felébresztettem, elmondta, hogy álmában egy férfihang szólította, és azt állította, hogy mutatni akar neki valamit.

Azazel ajkai szétnyíltak. – Te most kibaszottul szórakozol velem!

Cain megrázta a fejét. – Az álmában nem hajlandó azt tenni, amire a férfi kéri. De mégis, álmában elsétál a kertbe.

Azazel a közeli székre huppant. – Nem lehet ébren! Nem lehet. Tudnánk róla!

– Én is így gondoltam volna. De a zárak ismét lehullottak a kapukról Wynter előtt, mintha valaki valóban a kertbe vezetné. Lehet, hogy bár még nem ébredt fel teljesen, a tudatának egy része tudatában van annak, ami körülötte történik. Akár álomnak is érezheti az egészet. Én is tapasztaltam már ilyet Pihenés közben.

– Ahogy én is. De ez nem magyarázná meg, hogy miért érdeklődik egyáltalán a hitvesed iránt. Miért nem keres meg minket, ha ébren van?

– Fogalmam sincs! Nem értem, mit akarhatna tőle. De odacsalogathatta – elég erős ahhoz, hogy ezt még nyugalomban is megtehesse.

Azazel megdörzsölte az arcát. – A francba, sosem gondoltam volna, hogy valaha is felépül annyira, hogy akár csak a közelébe is kerüljön az ébredésnek! Elmondjuk a többieknek?

– Nem hajlok rá. Egyrészt, lehet, hogy tévedtünk. Lehet, hogy, ahogy Wynter hiszi, a hang csak a fejében létezik. Elvégre jól mondta, hogy Kali nem tűrné, hogy bárki így, az akarata ellenére bárhová is rángassa. – Vagy legalábbis Cain szeretné ezt hinni.

Azazel lehajtotta a fejét.

– Másodszor, nem bízom abban, hogy valaki nem javasolja majd, hogy zárjuk be Wyntert. Ishtar biztosan felhasználná mindezt ellene, és talán azt sugallná, hogy gyanakodnunk kellene Wynterre. Kétlem, hogy Ishtar goromba lenne, tekintve, hogy nem akarna újabb büntetést kapni. Sőt, gyanítom, hogy mindig is észszerűnek tűnne, de legalább elhintené a bizalmatlanság magvait.

– Egyszer én magam is elgondolkodtam azon, hogy Wynter esetleg megjátssza, hogy alvajáró, de elvetettem az ötletet.

– Mert te racionális vagy, ha Wynterről van szó, és nem érzel késztetést arra, hogy ne bízz benne. Ishtar nem így működik, ha a hitvesemről van szó. És ez egy olyan téma lehet, amelyben másokat is befolyásolhat, hogy az ő szemszögéből lássák a dolgokat.

– Akkor egyelőre tartsuk magunk között. – Azazel nagyot sóhajtott. – Talán egyikünknek el kellene mennie a templomba, és utánanézni a dolgoknak.

– Már megtettem. Semmit sem éreztem, ami arra utalna, hogy ébren van.

– Akkor talán Wynternek igaza van. Talán csak a fejében van az egész. Csak egy álom.

– Talán – értett egyet Cain.

Azazel letette a karját a karfára. – Ha tényleg felébredne, nagyobb esélyünk lenne legyőzni az Aeonokat. Nem olyan erős, mint te, de közel jár hozzá.

– Az egyetlen baj az... hogy fogalmunk sincs, mit tehet egy Ősi elméjével az, hogy ilyen hosszú ideig nyugalomban volt, így arról sincs fogalmunk, hogy ébredéskor mennyire lesz stabil.

Azazel felsóhajtott. – Igen. Igen, ez az.

 

16

 

 

A tér épp olyan forgalmas volt, mint amilyenre Wynter számított. Az emberek a macskaköves ösvényeken sétáltak, kezükben bevásárlószatyrokkal, vagy vásári ételeket fogyasztottak, vagy a kis standokon kirakodott áruk között nézelődtek. Rengeteg stand volt felállítva, amelyek a ruháktól a kézzel készített csecsebecsékig mindent árultak. Wynter biztosan megnézett minden egyes standot, remélve, hogy úgy néz ki, mint egy nő, aki egyszerűen csak azért jött, hogy a szövetségével együtt élvezze a vásárt.

Négy őr vette körül őket gyémánt alakzatban, minden oldalról fedezve a szövetséget. Nem ismerte őket jól, de tudta, hogy Cain szolgálatában állnak, és állítólag félelmetes harcosok. Természetesen továbbra is éberen figyelte a környezetét. Saul gyanút fogna, ha nem így tenne; csodálkozna, hogy miért hagyja a figyelmét ennyire elterelődni, különösen, ha úgy tűnt, hogy Cain nincs a közelében.

Wynter nem volt biztos benne, hogy az egyes Ősiek hol helyezkedtek el. Csak azt tudta, hogy úgy vették körül a teret, hogy a térrel határos épületekben kerestek fedezéket. Feltételezve, hogy Saul nem látta, ahogy elfoglalták a helyüket, biztosan meglepik őt.

Cain tájékoztatta őt a tervről, amelyet ő és a többi Ősi kieszelt, és ő teljes mértékben egyetértett vele. Ezenkívül többször is figyelmeztette, hogy vigyázzon a fenekére, a hangjában olyan birtokló, morgó éllel, amitől bizsergett a teste. Pokolian dögös volt, amikor kemény védelmező üzemmódban volt.

– Saul nem kapkodja el a lecsapást – mondta Delilah olyan ragyogó mosollyal az arcán, amely bárkit megtévesztett volna, aki figyelte őket.

– Még csak fél órája vagyunk itt – emlékeztette Wynter, és mosolyogva mutatott egy pólóra, mintha a ruházatról beszélgetnének.

– De tekintve, hogy milyen impulzív, azt hittem volna, hogy mostanra már megtette a lépést.

– Valószínűleg akarja is. De impulzív vagy sem, nem fog támadni anélkül, hogy előbb ne futtatna át néhány forgatókönyvet az agyán. Lehet, hogy kevés türelme van, de nem bolond. Sajnos.

– Remélem, a rohadék siet, hogy legalább egy kis időt tölthessek ma este George-dzsal – mondta Hattie, egy sálat tapogatva.

– Felajánlottam, hogy inkább az előre megbeszélt randevúra menj – mutatott rá Wynter. – Egyikünk sem neheztelt volna rád, ha úgy döntöttél volna, hogy nem mondod le.

Hattie felhorkant. – Mintha hagynám, hogy a saját szövetségem nélkülem kezeljen egy ilyen helyzetet! Egyként harcolunk, és kész.

– Egyetértek. – Xavier beleharapott egy perecbe, amit vásárolt. – De tudod, figyelembe kellene vennünk, hogy Saul talán nem is lóg a környéken és figyel minket. Lehet, hogy a város szélén lapul, vagy pihen, vagy valami ilyesmi.

– Nem – kezdte Anabel, idegesen dörzsölgetve a karját –, közel van. Tudom, hogy közel van! Érzem a halál...

– Ma este nem csináljuk ezt! – jelentette ki Delilah, a szőkére meredve. – Egyszerűen nem tesszük!

Anabel ajka elvékonyodott. – Nem kell hinned nekem! Nem érdekel, hogy hiszel-e vagy sem. De én tudom, mi a valóság...

– De te tudod? – kérdezte Delilah. – Tényleg tudod? Mert a neurotikus emberek néha küzdenek ezzel.

– Nem vagyok neurotikus!

– Nem hiszek neked!

– Emberek – vágott közbe Wynter sóhajtva –, ne civakodjunk! Most ébernek kell lennünk, nem szabad hagynunk, hogy triviális szarságok eltereljék a figyelmünket. Ugye nem akarjuk megkönnyíteni Saul dolgát? Úgyhogy hagyjuk a dolgot!

– Rendben – mormolta Anabel.

– Rendben – mondta Delilah, gőgösen szipogva.

Alig állva ellen a késztetésnek, hogy a szemét forgassa, Wynter egy pár bőrkesztyűt emelt ki egy dobozból, és a bódéban dolgozó, összebújó pár felé fordult. – Mennyibe kerül...

A férfi Wynter felé vetődött, és szorosan a nyaka köré kulcsolta a kezét.

A kurva anyját! Fuldokolva, Wynter megragadta a fickó csuklóját, és erősen rángatta, tudatában annak, hogy a barátnője riadtan sikoltozik. A pasas szemében nem volt semmi – mintha egy baba szemébe bámult volna. Ez a fickó most nem ült a volán mögött, döbbent rá Wynter. Valaki más irányította őt.

Wynternek, a szövetségének és az őröknek nem sok kellett ahhoz, hogy megfékezzék a fickót, és elhurcolják tőle.

Wynter zihálva felemelte a kezét. – Ne öld meg! Nem ő irányított, vagy… bassza meg! – vakkantotta, amikor a fickó barátnője megragadta egy marék haját, éppen amikor a férfi a földre zuhant. A nő megpróbálta eltörni a nyakát, és igen, au! A barátjához hasonlóan azonban őt is gyorsan elrángatták.

– Saulnak kell lennie – mondta Anabel, szaporán kapkodva a levegőt.

Így igaz. Wynter azt hitte, hogy Saul távolról támad majd rá, nem pedig átveszi véletlenszerű városlakók elméjét, hogy gyilkos bábuként használja őket. Nos, alvás közben is képes volt eltéríteni az emberek tudatát, miért ne tudná akkor is, amikor ébren vannak?

Hattie ellenőrizte a földön fekvő fickó pulzusát. – Életben van. Csak eszméletlen. Szegény szerencsétlen.

A mellettük elhaladó tömeg egyik tagja Wynter felé fordította a fejét, a szemei kiüresedtek.

Miközben az őrök leszedték a nőt, Xavier megragadta Wynter vállát, és azt mondta: – Menjünk a pult mögé!

A nő bólintott, és a pult mögé siklott, miközben a csapata köréje sereglett. Kereshetnének az egyik épületben menedéket, de Wynter nem akarta magát túlságosan nehéz célponttá tenni, mert attól tartott, hogy Saul feladja és elmenekül.

Hála az égnek, a fickó nem tudná megragadni a szövetsége elméjét – a védővarázslat, amelyet Delilah a tudatukra helyezett, hogy megvédje őket, amíg alszanak, ébren is működne.

Az őrök elzavarták az embereket, megpróbáltak akadályt képezni Wynter és a tömeg között. Két ember megpróbált átjutni a sorfalon, tekintetük a nőre szegeződött, de gyorsan semlegesítették őket. Egy harmadik személy szinte repült a bódé felé, igyekezve megkerülni az őröket.

– Szóval így halunk meg – mondta Anabel.

Wynter talán forgatta volna a szemét, ha nem kellett volna a kialakuló zűrzavarra koncentrálnia. – Nem, nem így! Sault hamarosan elkapják. Csak addig magunkra kell irányítanunk a figyelmét.

Az egyik őr elővett egy pengét, teljesen mozdulatlanná vált... majd kifejezéstelen arccal Wynter felé fordult.

A nő megdermedt. – Ó, bassza meg!

A férfi elhajította a kést.

A lány lebukott, hallotta, ahogy a kés a mögötte lévő falnak csapódik, majd csattanva a padlóra esik. A pult fölött átkukucskálva észrevette, hogy a többi őr lefogja a férfit.

Wynter a környéket fürkészve a téren túlra pillantott.

– Látja valaki Sault?

– Én nem – felelte Delilah. – De ne aggódj, az Ősiek már most is vadásznak rá.

A küszködő őr hirtelen a földre zuhant, mint egy zsák krumpli. Ami nagyjából ugyanabban az időben történt, amikor a tömeg egyik tagja a levegőben farkassá változva a bódé felé vetette magát.

– A fenébe! – Wynter kiengedett egy mágikus lökést, amitől a férfi hátrafelé száguldott. – Jobb, ha az Ősiek gyorsan megtalálják Sault!

 

*

 

Cainnek nem kellett sokáig követnie az Aeont. Nem, amikor nyilvánvaló volt, hogy a fattyú valahol közvetlenül Wynterrel szemben lesz – Saulnak tökéletes rálátásra lenne szüksége ahhoz, hogy megragadhassa a közelében lévő véletlenszerű emberek elméjét, majd kutyaként a nőre uszíthassa őket. Kurafi! Ezért meg fog fizetni, ahogy az összes többi bűntettéért is.

A fák fedezékét kihasználva Cain és a többi Ősi Saul háta mögé húzódott. Nesztelenül mozogtak, vigyázva, nehogy elárulják a helyzetüket, és figyelmeztessék a fickót, hogy már nincs egyedül. Gyorsan és egyszerre kellett lecsapniuk, hogy elkapják.

Cain teremtménye sziszegni kezdett Saul láttán, le akart csapni, megharapni és elpusztítani ezt a hímet, aki megölte Wyntert. Sőt, még játszani is akart vele egy kicsit. Megkínozni. Brutálisan bántalmazni. Darabokra tépni.

Nem itt, mondta neki Cain. Az ilyen játékoknak majd akkor hódolhatnak, ha az Aeon már a markukban lesz.

Ekkor Saul felkacagott azon, amit látott. – Igen, ribanc, dögölj meg, bassza meg!

Düh bugyborékolt Cain vérkeringésében. Biccentett Ishtarnak.

A nő felemelte a karját tenyérrel kifelé, az ujjait széttárta, és erőimpulzusokat bocsátott ki, amelyek kapcsolódtak Saul árnyékához. Élesen meghúzta, hátrarántva az árnyékot. Saul vele együtt zuhant, és egy ijedt nyögés szakadt ki belőle.

Az Aeon nem vesztegette az idejét, hogy hívja a szelet segítségül, de Cain kiküldött egy erőhullámot, amely összeütközött vele, és kicsavarta az elemi erőt... amely gyorsan egy Saulra szálló sáskarajjá változott.

Saul a hátára gurult, káromkodott és csapkodta a rovarokat, és csak akkor vette észre, amikor már túl késő volt, hogy Dantalion, Azazel, Lilith és Seth már közeledik felé. Mindegyikük megragadott egy-egy végtagot, és a talajhoz szegezték, megakadályozva, hogy bárhová is menjen.

Vonaglott és morgott, erőlködött, hogy kiszabaduljon, de erőfeszítései eredménytelenek maradtak.

Cain az Aeon felé indult. – Nem voltam biztos benne, hogy a kis csapda, amit felállítottunk, működni fog, de te ügyetlenül belebuktál. Lailah most nagyon csalódott lenne miattad.

Saul dühösen bámult rá, az arca a mániákus düh maszkjává torzult. – Ne ejtsd ki a nevét!

Azazel szája elferdült. – Hívhatjuk úgy is, hogy „az a förtelmes ribanc”, ha neked jobban tetszik.

– Az „áruló kurva” is megteszi – fintorgott Ishtar.

Saul a nő felé köpött. Ostoba mozdulat volt, hiszen a gravitáció hatására a köpet csak rajta landolt. Nem mintha őt ez érdekelte volna. – Kurva!

– Büszkén – mondta Ishtar.

Saul ránézett mindkét Ősire. – Nem félek a haláltól! Tegyétek a legrosszabbat!

– Nem fogunk megölni – mondta neki Cain. – Legalábbis még nem. Valójában még nagyon sokáig nem. Más terveink vannak veled. – És néhány kérdés is, de erre majd később térnek rá.

Saul vicsorgott, és ismét megpróbált küzdeni az őt tartó kezek szorítása ellen.

– Én a helyedben tényleg nem fáradoznék azzal, hogy megpróbáld kiszabadítani magad – tanácsolta Dantalion. – Az egyetlen hely, ahová mész, Azazel börtöne. Mindannyian a saját várunkban akartunk téged, de Azazel volt az, aki kihúzta a nevedet a kalapból, úgyhogy...

Saul kivillantotta a fogait. – Ki fogok szabadulni!

Inanna egy gúnyos tutt-tutt-ot adott ki. – Micsoda vágyálom!

Lilith oldalra döntötte a fejét, miközben úgy bámult Saulra, mintha az nem lenne több egy bogárnál. – Csak magadat okolhatod ezért. Nem kellett volna idejönnöd. És főleg nem kellett volna itt maradnod. De azért örülök, hogy mégis megtetted. Ha van egy fogoly, akit rendszeresen kínozhatsz, az szépen feldobja a dolgokat.

Saul pillantása Cainre szegeződött. – Elkéstél, hogy megmentsd a boszorkányodat! Már halott.

Cain szíve megugrott. A teremtménye megdermedt. De egy rövid érintés a nő lelkéhez elég volt ahhoz, hogy megerősítse őket abban, hogy az Aeon hazudik.

Saul felkacagott. – Igen, megöltem. Megint. Egy farkasváltó segítségével szétmarcangoltam. Kurvára élveztem is.

– Cain csak csalogat téged – figyelmeztette Seth. – Wynter valószínűleg jól van. Azért fecsegi ezt a baromságot, mert azt akarja, hogy itt és most végezz vele.

Cain ellazította a hátsó fogait. – Őszinte örömömre szolgálna, ha megtehetném. De sokkal élvezetesebb lesz, ha örökkévalóságig tartó, elviselhetetlen kínoknak teszlek ki. Előbb azonban szükségünk van arra, hogy eszméletlen legyél. Máskülönben csak felhajtást csinálnál.

Cain hátrahúzódott, és részben átengedte az uralmat a benne élő lénynek.

 

*

 

Anabel gyógyító bájitalt nyomott Wynter kezébe.

– Tessék, idd meg ezt!

Örömmel. Kisebb sebek borították, hála a farkasváltónak, amellyel Saul megtámadta. Az elmúlt körülbelül harminc másodpercben azonban senki sem próbált rávetődni, ami azt jelentette... – Vagy hamis biztonságérzetbe ringat minket, vagy az Ősiek elkapták. – Wynter felhajtotta a gyógyító italt.

– Vagy megint elszökött – mondta Xavier.

Wynter megfeszült, amikor egy széllökés sáskarajjá változott az előttük lévő erdő közelében. – Elkapták őt. – Nem is gondolkodott azon, hogy mit tegyen ezután. Csak megkerülte a pultot, majd egyenesen az erdő felé rohant. A szövetsége követte – Hattie és Delilah immár állati alakjukban.

Wynter abba az általános irányba futott, ahol a szél sáskákká változott, és észrevette, hogy Hattie már előttük repül. A varjú hamarosan visszafordult, majd elvezette őket oda, ahol bizonyára megpillantotta az Ősieket. Mindannyian lelassultak, amikor Hattie leszállt egy ágra. Delilah előbújt az árnyékból, még mindig szörnyű macskafélének tűnt.

Az előttük lévő jelenetet tanulmányozva Wynter majdnem elmosolyodott. Saul a földhöz volt szegezve, mint egy átkozott pillangó, teljesen tehetetlenül, és körülvették az Ősiek.

Saul fel is nevetett, a tekintete Cainre szegeződött.

– Igen, megöltem! Megint. Egy farkasváltó segítségével szétmarcangoltam. Kurvára élveztem is!

– Csalogat téged, Cain – mondta Seth. – Wynter valószínűleg jól van. Azért fecsegi ezt a baromságot, mert azt akarja, hogy itt és most végezz vele.

Wynter néma köszönetet küldött Sethnek, tudva, hogy Cain később nagyon ki lesz akadva magára, ha bedől ennek a szarságnak.

– Őszinte örömömre szolgálna, ha megtehetném. De sokkal élvezetesebb lesz, ha örökkévalóságig tartó, elviselhetetlen kínoknak teszlek ki. Előbb azonban szükségünk van arra, hogy eszméletlen legyél. Máskülönben csak felhajtást csinálnál.

Wynter összevonta a szemöldökét, amikor Cain izmai megfeszültek, az arca elsötétült, és a szemei... bassza meg, a szemei. Nem, nem az ő szemei. Valami más nézett Saulra.

Elakadt a lélegzete. A gyomra felfordult. A fejbőre bizsergett.

Bármi is élt Cainben, lehajolt, megragadta Sault a hajánál fogva, a magasba emelte, könnyedén kirántva őt a többi Ősi fogásából. Az arca vicsorgóvá változott, miközben kegyetlenül beleharapott a fickó torkába.

Jézus Krisztus!

Saul görcsök között felkiáltott. Küzdelme egyre gyengült és gyengült, míg végül összeesett. Meghalt? Elájult? Wynter nem tudta.

Cain szörnyetege minden ceremónia nélkül a földre ejtette a testét, és rámeredt. A többi Ősi nem mozdult. Nem beszéltek. Még csak meg sem rándultak.

– Ó, a pokolba! – mormolta Anabel, miközben idegesen hátrált egy lépést. Egy ág megreccsent a talpa alatt.

Cain feje feléjük csapott, és a benne lakozó szörnyeteg egy pillantással a helyükre szegezte őket. A tekintetét Wynterre szegezte, és még Cainnél is erősebben fókuszált. Fekete, vékony, függőlegesen álló pupillái sárgászöld szemgolyóban helyezkedtek el. Igen, egy kígyó rezzenéstelen szemébe nézett. Egy valódi, istenverte kígyóéba.

Wynter szája kiszáradt, a gyomra pedig bukfencet vetett és felkavarodott.

A kígyó feléje osont, olyan folyékonyan és ragadozóan, mint egy vadászó kígyó. A pulzusa felgyorsult, és a gyomrában rövid időre pánik lobbant. Cain figyelmeztető szavai csengőként csengtek a fejében.

Soha ne hagyd, hogy megharapjon!

Volt még valami, amit egyszer mondott...

Ha valaha is eljön az az pillanat, amikor annyira félsz tőlem, hogy el akarsz futni, ne fuss el!

Azon tűnődött, hogy vajon nem erre a pillanatra készítette-e fel, attól félve, hogy elmenekül, kiváltva ezzel a szörny vadászösztönét.

Nagyon mozdulatlan maradt, tudatában annak, hogy – a hangulatától függően – mennyire bizonytalan lehet a helyzet. – Senki ne mozduljon! – mondta a szövetségének, aggódva, hogy a védelmére ugranak.

Lehet, hogy erre nem kerül sor, nem igaz? Cain azt mondta neki, hogy annak ellenére, hogy a szörnye meg akarja jelölni őt, tartózkodni fog, hacsak nem veszti el az irányítást. Nem tudta pontosan megmondani, hogy most uralja-e a helyzetet. Azok a szemek nem árultak el semmit. Egyáltalán semmit.

Végül megállt előtte.

Nem akart hazudni, nem volt könnyű tartani a lény embertelen tekintetét. Egyszerűen annyira... helytelennek tűnt, hogy kígyószemeket lát egy valódi személy fejében. Nem tetszett neki, hogy „valami más” így használja Cain testét – az ő Cainjét. Csak most értette meg, miért nem tetszett a férfinak, hogy Kali egyszer megszállta őt.

De – emlékeztette magát –, Cain szörnyetegének ugyanannyi joga volt ahhoz a testhez, mint Cainnek is, nem igaz? Lehet, hogy a lény egy különálló entitás, de attól még a része volt. És ha bármilyen szinten elutasítaná, azzal Caint is elutasítaná. Ezt soha nem lett volna képes megtenni.

Ezért Wynter nem hátrált meg vagy rándult vissza, amikor a lény az arca felé emelte a kezét. Nem feszült meg, amikor az ujjbegyeivel végigsiklott a halántékán, az arcán és az állán. Még akkor sem tiltakozott, amikor a nyakához simult, és a nyelvével megnyalta a pulzusát... bár úgy érezte, mintha próbára tennék.

Bizonyára átment a teszten, mert a lény felemelte a fejét, és az orrát az övéhez csúsztatta, amit Wynter a szeretet gesztusának érzett. Éppen ekkor megroppant a fű egy cipő alatt, és a lány észrevette, hogy Seth egy lépést tett feléjük.

A szörny természetellenesen mozdulatlanná vált, majd egészen lassan elfordította a fejét. Minden pillantások öreganyjával szegezte Sethre a tekintetét, és a fogai között sziszegett.

A feszültség egyre csak fokozódott.

Azazel megragadta Seth vállát, és visszatartotta.

– Nem fog minket a közelébe engedni. Hagyjunk mindkettőjüknek helyet.

Seth egy grimaszt vágott. – Cain sosem bocsátja meg a lénynek, ha bántja őt.

– Nem fogja – mondta Azazel. – Biztonságban van vele.

Ishtar felhorkant. – Senki sincs biztonságban Cain szörnyetegével! – Bár egyáltalán nem tűnt aggódónak a Wynterre leselkedő lehetséges veszély miatt. Sőt, inkább meglehetősen elragadtatottnak nézett ki a kilátástól, hogy a lény megölheti Wyntert.

– Menjetek! – mondta Wynter az Ősieknek. – Nem lesz semmi bajom! – Úgy gondolta, nagyobb az esélye annak, hogy a lény elveszíti az irányítást, ha túl közel kerülnek, mint ha elmennek, hiszen jelenleg gyanakodva szemlélte mindannyiukat. Úgy tűnt, a szövetsége jelenléte nem zavarta, valószínűleg azért, mert nem tekintette őket nagyfokú fenyegetésnek, vagy egyszerűen csak bízott abban, hogy nem bántják Wyntert.

Dantalion az ájult Sault a vállára vetette. – Erősen kétlem, hogy megölne – mondta neki.

Megnyugtató.

Seth nem tűnt túlságosan boldognak, de távozott a többi Ősivel.

Cain teremtményének tekintete visszatért Wynterre. Azok a szemek a szájára estek, majd a hüvelykujjával kirántotta az ajkát a fogai közül – csak ekkor vette észre, hogy rágcsálta. A szörnyeteg lehajtotta a fejét, és a lány tekintetét tartva, fogaival ugyanezt az ajkát karistolta.

Wynter bosszúsan felvonta a szemöldökét. – Befejezted a tesztelést?

A lény szájának egyik sarka megrándult, majd úgy dönthetett, hogy visszavonul, vagy valami ilyesmi, mert Cain sötét szemei bámulták őt.

Tenyerét a tarkójára tette, átkarolta a derekát, majd magához húzta. A halántékához szorította a száját, és nagyot sóhajtott, ami akár megkönnyebbülés is lehetett volna, amikor viszonozta az ölelést. Ha mást várt volna tőle, akkor Wynter valóban megsértődött volna.

Visszahúzódva a kezébe fogta a lány arcát, és egy hosszú pillanatig egyszerűen csak nézte. – Több bátorságod van, mint a legtöbb embernek, akit ismerek. – Gyengéden megcsókolta, mielőtt a lánynak lehetősége lett volna válaszolni. – Valamit el kell intéznem. Megvársz a várban?

A lány látta rajta, hogy nem volt benne olyan biztos, hogy megtenné; hogy azon tűnődött, vajon a nő azt fogja-e állítani, hogy szüksége van egy kis térre. Ostoba seggfej. – Ott leszek.

Melegség és elégedettség lobbant a férfi szemében.

– Jó kislány! – Még egy csók, aztán a férfi egy elmosódott mozdulattal eltűnt.

A szövetsége felé fordulva, Wynter végigsimított az arcán, majd halkan füttyentett. Jesszus, ez aztán intenzív volt.

Xavier elkerekedett szemekkel nagyot sóhajtott, és a mellkasához emelte a kezét. – A francba, a szívem még most is hevesen kalapál!

– A tarkómon hideg veríték folyik – mondta Anabel összerezzenve.

Delilah, aki mostanra visszatért emberi alakjába, a torkát dörzsölgette. – Szóval Cainnek is van egy saját szörnye, mi? Tudtad, Wyn?

– Megéreztem – válaszolta Wynter. – De nem tudtam, hogy mi az. Még mindig nem tudom.

– Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy kígyószerű valami – mondta Xavier. – És erősen mérgező, tekintve, hogy a harapása kiütötte Sault. Gondolod, hogy meghalt?

Wynter megvonta a vállát. – Fogalmam sincs. Nem mondhatnám, hogy érdekel, ha igen.

Anabel átölelte magát. – Óvatosnak kell lenned Cain közelében, Wynter! Nagyon óvatosnak.

Hattie, aki már nem varjú alakban volt, a homlokát ráncolta. – Nem kell kiakadni, hogy szörnyeteg van benne, vagy hogy kígyó. Néhány familiáris kígyó. Meg léteznek baziliszkusz alakváltók is.

– De ők csak emberek, akik alakot váltanak – mutatott rá Anabel. – Nekik nincs belső lényük, ami átveheti a testüket.

– A démonoknak van – mondta Delilah.

– Cain nem démon – rázta a fejét Wynter. – Ő valami más.

Xavier felvonta a szemöldökét. – „Más”, mint „sötétebb”?

Wynter nyelt egy nagyot. – Igen. Igen, sötétebb, az biztos.